Gólokban gazdagon telt a hétvégén lebonyolított Schaeffler Sportrangadó, amelynek az ELTE-Savaria Egyetemi Központ sportcsarnoka adott otthont. A megmérettetésen a debreceni FAG valamint a házigazda szombathelyi Schaeffler csapott össze a győzelem reményében. A kispályás labdarúgó kupáért a nők, a gyakornokok és a férfiak is keményen küzdöttek.

Először a legfiatalabbak léptek pályára és ha szoros mérkőzésen is, de a végén a hajdúsági együttes örülhetett. A hölgyek viszont visszavágtak a vereségért és a férfiak is, ha sokáig döntetlenre is állt a derbi, végül megnyerték az összecsapást. Ennek eredményeképp összesítésben 2-1 arányban a hazai együttes örülhetett.

– Kiváló hangulatban telt az elmúlt 24 óra, hiszen ezúttal mi voltunk a házigazda szerepében. A gyárlátogatás mellett baráti beszélgetések és bowlingozás is szerepelt a kínálatban. Majd pedig a labdarúgásé volt a főszerep – árulta el Szigeti Tibor, a szombathelyi Schaeffler-csoport gyárigazgatója.

Hozzátette azt is, hogy a családi programok és tanulmányi versenyek lebonyolítása mellett kifejezetten nagy igény van a sportrendezvényekre. Egyrészt biztosítja a mozgás örömét, másrészt csapatépítő jellege is van a sportrangadónak.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!