Néhány év kihagyás után tért vissza a legjobbak közé a súlyemelésben ismerté vált Kajáry Tibor, aki karrierjét Szombathelyen kezdte. Majd egy egy sérülés után félbehagyta pályafutását, hogy visszatérését követően meghódítsa a világot. Országos bajnokságon, Európa és világbajnokságon indult, ahol rendszerint érmes helyezésekkel zárt.

Kajáry Tibor mellett lesz egy másik szombathelyi versenyző a Masters (35 évnél idősebb) mezőnyben Vaspöri Gábor személyében, aki szintén kemény felkészülést követően bizonyíthat. A verseny már tart, azonban a Firmitas SC versenyzője, Kajáry Tibor csak pénteken délután ragad súlyokat, hogy hazai környezetben szerezzen Eb-címet.

– Szerdán volt az utolsó edzésem és a versenyig már csak mentálisan készülök. Csütörtöki nap a pihenésé és lelkileg már a pénteki megmérettetésre hangolódok. Úgy érzem nagyon jól sikerült a felkészülésem, minden munkát az elvártak szerint teljesíteni tudtam. Sikerült híznom és erősödnöm is, így a 77 kg súlycsoportban indulok. Az öt héttel korábbi versenyemnél erősebbnek érzem magam és ezt mutatja az edzéseken mutatott formám is.. Az eddigi 120 kg szakítás és 150 kg lökéshez ezúttal is közel szeretnék lenni. Ezt az eredményt egyébként 24 évesen még 2004-ben sikerült elérnem. Egy hónap múlva viszont betöltöm a 38. életévemet is. Talán mondanom sem kell, hogy a bajnoki cím lenne a legszebb ajándékom. A munkahelyemről a héten szabadságot vettem ki, hogy minden erőmmel a megmérettetésre koncentráljak és pénteken 16:30-kor minden kiderül – osztotta meg gondolatait a Hungarysport.hu-vel Kajáry Tibor.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!