A DEAC ellen szabályos öröm-kosárlabdát láthatott a körmendi közönség. Igaz, ehhez a második félidőre sokkal pontosabb játékkal kellett kirukkolniuk a hazaiaknak, de jól vették az akadályt. A 113-82-es eredménnyel bebiztosította második helyét az Egis Körmend, szombat este Székesfehérváron bizonyíthat, egy meglehetősen hullámzó teljesítménnyel kirukkoló Alba ellen.

Az őszi első mérkőzésen már érezhető volt, hogy az akkor még Branislav Dzunic mester irányításával készülő kék-fehérek nem találják a ritmust. Októberben Ferencz és Hammonds vezetésével 83-65-re győzték el az Albát, amely óriási gödörben volt eddig a 2018/19-es alapszakasz során. Játékos és edzőváltás is történt Fejér megyében, azóta viszont szép lassan összeállt a gárda, ami eredményekben is megmutatkozott.

A gyengélkedés miatt az Alba Fehérvár csak a 11. helyen áll a tabellán és 5 győzelem mellett 9 vereséget számolnak. A győztes kilétét ennek ellenére is nehéz lenne megjósolni, hiszen a Székesfehérvárra nem nyerni járnak a csapatok. Szóval igazi presztízsmérkőzésre van kilátás.

Alba Fehérvár – Egis Körmend
2018. január 12. – 18:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!