A múlt héten Romániában rendezték meg a súlyemelők kontinensviadalát, amelyen két szombathelyi, Haladás színekben edződő sportoló is részt vett. Bazsó Bianka a rutint, míg Gyürüs Barbara a következő, feltörekvő generációt képviselte – nem is akárhogyan! Mindkét súlyemelő kihozta magából a maximumot és ért el fantasztikus eredményt.

Bazsó Bianka hosszú ideje szállítja a különböző országos és nemzetközi versenyekről is az érmeket. Márkus Erzsébet tanítványa bizakodó volt és nem is okozott csalódást. A rendkívül szorgalmas súlyemelő szakításban 89 kilogrammal a hetedik, míg lökésben 111 kilogrammal a hatodik helyet szerezte meg az adott fogásnemben. Ezzel összetettben pontszerző, azaz az ötödik helyen végzett Bianka, aki ismét bizonyította, hogy óriási szívvel képes dolgozni.

Az övéhez hasonló ívű pályafutást remélnek edzői Gyürüs Barbarától is, aki 19 évesen kategóriájában második legfiatalabbként vehetett részt az Európa-bajnokság szombati versenynapján. Nem is okozott csalódást a junior korú sportoló. Szakításban 86, míg lökésben 104 kilogramm állt a neve mellett a nap végén. Vasárnap derült ki, hogy ezzel az előkelő hetedik helyen zárta a kontinensviadalt. Ezt követően kértük fel egy kis értékelésre Barbit, aki készségesen válaszolt a Hungarysport.hu szerkesztőjének.

– Fiatal korom ellenére immáron a Magyar Súlyemelő Szövetség második alkalommal szavazott nekem bizalmat felnőtt Európa-bajnokságon, melyet ezúton is köszönök. A szakításommal maximálisan elégedett vagyok, mivel sikerült egyéni csúcsot döntenem. 80 kilóval kezdtem, majd következett a 83 kg, végül pedig 86 kg-on fejeztem be a szakítást. Nagy örömmel töltött el, hogy mindhárom fogásomat sikeresen teljesítettem. A lökésben kissé csalódott vagyok, mert jó formában éreztem Magam, de sajnos az utolsó fogásom nem sikerült. 100 kg-on kezdtem meg a lökést, majd 104 kg-on magabiztosan folytattam. A harmadik fogásomnál egyéni csúcsot szerettem volna bemutatni, sajnos a 108 kg-nál megbillentem, így nem sikerült, pedig nem éreztem nehéznek a súlyt. Összetettben 190 kg-os összetettel zártam. A B csoportot megnyertem, összesített eredményben pedig szakításban, lökésben és összetettben is a 7. helyen végeztem. Szerettem volna egy hellyel előrébb végezni, de mint a második legfiatalabb versenyzőként így is elégedett vagyok. Jövőre már felnőtt korcsoportban fogok versenyezni, reményeim szerint akkor már pontszerző helyen végezhetek, ha részt veszek az Európa-bajnokságon – zárta gondolatait Gyürüs Barbara.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!