Ma délelőtt még 10 óra sem volt, amikor elkezdtek gyülekezni kicsik és nagyok, hogy találkozzanak a színes mikulásokkal. Aztán Varga Jenő ceremóniamester, Magyarország első jéglovagja, a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség alelnöke megnyitotta a várva-várt eseményt, amelyen a sok színes Mikulás is tett egy tiszteletkört.

 

Megtudtuk a helyszínen, hogy a Zala megyei Sportszövetségek Egyesülése nyert forrást egészségmegőrzésre, prevencióra, ennek keretében szervezik a téli jeges programokat, ennek részeként kiváló hangulatfokozó jégteke-, fakutya-, és akadálypálya versenyeket bonyolítottak, bonyolítanak le le, este pedig jégdiszkó és amatőr jégkorongmeccs is lesz, de gyógytornász és diatetikus tanácsadás, valamint szűrőprogramok is a kilátogatók igényeit szolgálják.

A program első fele délelőtt 10 -13 óra között zajlott, majd délután 14-19.30-ig újra jönnek a Mikulások és ismét szaloncukorral, valamint kártyanaptárokkal kedveskednek az apróságoknak.

A sokféle színben pompázó Mikulások mellől nem maradhattak el a krampuszok sem. A korizó gyerekek pedig örömmel fotózkodtak és korcsolyáztak a Mikulásokkal. Érdekesség, hogy, akik Mikulás-jelmezben érkeztek, azok idén is ingyen mehettek be a műjégpályára.

 

 

– Szombathely a színes Mikulások városa. Örömmel újságolhatom, hogy egy EU-s pályázat keretében nyithattuk meg a rendezvénysorozatunkat, ezzel bekerülünk az országos vérkeringésbe.

 

 

Mindenkit arra bíztatok, hogy jöjjön ki délután is a Műjégpályára, hiszen rengeteg ajándék és játék vár a kilátogatókra – közölte velünk Varga Jenő főszervező.

Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és a Vas megyei Korcsolyázó Szövetség közös eseményére a SZOVA Zrt. munkatársai remekül előkészítették a jeget, így dicséret illeti őket is. Érdekesség, hogy ma Vas megye 20 településen zajlik még hasonló jeges program.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!