Alig egy hét alatt már harmadik mérkőzését játszotta a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, hiszen a két amatőr élvonalbeli találkozó mellett a MEFOB-fordulóban is bizonyítania kellett Szabó László tanítványainak. Ezúttal az MTK-Budapest második számú csapata látogatott a vasi megyeszékhelyre. Nem ígérkezett könnyűnek tehát a találkozó.

Ennek ellenére Plózer-parádéval kezdett a SzoESE. A szombathelyi center pontjaival lépett meg a vendéglátó, hogy egy rövid kihagyás után a fővárosi együttes felzárkózzon. Aztán Szabó-Haklits Zsuzsa triplával, míg Jakubovics Dóra büntetőből és duplából tett róla, hogy a hazaiak szája íze szerint alakuljon az első negyed.

A folytatásban is kiegyenlített volt a küzdelem, de állandósult a szombathelyiek vezetése. Egyedül a dobószázalék tekintetében maradtak el a csapatok az átlagtól. Ennek ellenére nem torpant meg a SzoESE, hiszen ami nem jött össze első, az sikerült második szándékból. A lepattanók tekintetében ugyanis félelmetesen jól álltak a vasi lányok. Nem meglepő, hogy húsz percnyi játék után 32-27 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után tovább romlott a csapatok pontossága, így alig 23 pont esett egyetlen negyedben. Ekkor már inkább a küzdelem, mintsem a látvány dominált a találkozón. Szabó László tanítványai remekül használták ki az MTK kisebb megingásait. A záró felvonás előtt már csak kettővel ment a SzoESE, azonban ezzel az eredménnyel megelégedtek volna a szurkolók is.

Ennek ellenére a fővárosi együttes nem adta fel és az utolsó negyedben villámrajtot vettek. Sajnos a szombathelyiek közel két perc után szerezték meg első kosarukat, így már lépéshátrányban voltak. A végére aztán faultproblémák miatt felforgatott csapattal játszott a SzoESE, amely 35 percig remekül játszott, végül mégis elveszítette a találkozót.

SzoESE – MTK-Budapest II. 55-67 (17-11, 15-16, 10-13, 13-27)

SzoESE: Jakubovics 10, Fekete 8, Mezősi 2, Szabó-Haklits 14/3, Plózer 7.
Csere: Sándor 10, Nagy C. 2, Balogh V. 2, Kálmán -, Koltay -, Szanati -, Soós -.
Vezetőedző: Szabó László.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!