Több sérült játékosát is nélkülöznie kellett Szabó László vezetőedzőnek a Széchenyi Kosárlabda Akadémia elleni női, amatőr élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Ennek megfelelően erősen megfiatalított csapattal próbálták megnehezíteni a győriek életét, azonban mint kiderült, ez csak néhány percig sikerült.

Már feldobást követően nyomatékosította a vendég együttes, hogy számukra csak a győzelem az elfogadható eredmény. A SzoESE játékosai becsülettel küzdöttek, azonban mezőnyből rendkívül pontatlanul céloztak és a lepattanók a magassági fölényben lévő győri kosarasok kezébe került. Jól mutatja a különbséget a lepattanók közti különbség. (összes lepattanó: 32-59)

Ennek köszönhetően második szándékból, kétszer annyi támadást vezethetett ellenfelénél a Győr – amely szintén nem dobott túl pontosan. A fiatal szombathelyi alakulat becsülettel harcolt. A vendégeknél pedig minden játékos 10 pont fölé jutott. A győzelmet megérdemelték a győriek, azonban ekkora különbség nem volt a két együttes között.

SzoESE – Széchenyi Kosárlabda Akadémia Győr 49-88 (9-22, 11-20, 14-18, 15-28)

SzoESE: Jakubovics 12, Fekete 8/3, Mezősi 7, Szabó-Haklits 10/3, Sándor 2.
Csere: Koltay 8/6, Pröszler 2, Soós -, Tóth -.
Vezetőedző: Szabó László.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!