Érem, pénz és tárgynyeremények – felsorolni is nehéz lenne, hogy mi mindenért ragadhatnak nyilat azok, akik részt vesznek a szombati 2. Savaria Open elnevezésű dartsversenyen. Jutalomban részesül a legjobb amatőr játékos, valamint díjazzák a szervezők azt a személy, aki a nap folyamán a legnagyobb kiszállót, illetve a legtöbb 180-ast dobja. Igazán csábító, nem?

Ugyanakkor az utánpótlásra is odafigyeltek a verseny kiírásánál, hiszen az a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület feltett szándéka, hogy a legfiatalabbakkal is megszerettessék ezt a népszerű sportot. Aki pedig már kedvet kapott a dartsozáshoz, azok pedig éles, versenyhelyzetben is kipróbálhatják tudásukat.

Fontos információ, hogy a nevezésből befolyt összeg szinte teljes mértékben visszaosztásra kerül az 1-8. helyezettek között. A tavalyi verseny kiváló hangulatban zajlott a Zarkaházi Szily-kastélyban, azonban a meredeken emelkedő létszám miatt idén új helyszínen, a Dési Huber István Általános Iskolában tartják a szervezők.

Az első Savaria Steel Darts Opent egyébként a hazaiak egyik legjobb játékosa Pósfai Miklós nyerte meg, a nemzetközileg is elismert Bezzeg Nándor ellen. Színvonalas meccsekben ezúttal sem lesz hiány. A dartsversenyt idén már 20 táblával rendezik meg, ami szintén sokkal nagyobb lehetőséget biztosít majd a résztvevőknek és az érdeklődő szurkolóknak is.

További információért kattints IDE!

2018. június 30. – 10:00
Dési Huber István Általános Iskola
9700 Szombathely, Kőrösi Csoma Sándor u. 5.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!