A hétvége során, szombaton került sor a Szuperliga felsőházi rájátszásának újabb fordulójára, ahol a Répcelaki SE a Ferencváros otthonába látogatott. 

A felnőtt mérkőzésen erős kezdővel rajtolt a Répcelak, ugyanis a 6 sávos pályán Zapletán Zsombor (638 fa), Horváth Zoltán (599 fa), és Kakuk Levente (637 fa) is pályára lépett, a stratégia pedig bejött, miután mindhárom versenyzőnk megnyerte a párharcát, így azonnal 3-0-ás, és 183 fás előnyre tett szert a vendég gárda, így szinte el is dőlt a 2 bajnoki pont sorsa már az első párharcok során.

A második, és egyben zárást jelentő körben Vörös Milán (584 fa) és ifj. Móricz Zoltán (645 fa) is hozta a kötelezőt, ezáltal bebiztosítva a vasiak sikerét, hogy ne legyen teljesen tökéletes a nap, Molnár Pál 571 egységet szerzett és kikapott a szenzációs 706 (!) fát ütő Kovács Gáborral szemben, így répcelakiak 7-1-es (3674-3491) győzelmet arattak.

Jövő héten igazi rangadóval folytatódik a Szuperliga felsőházi rájátszása, ahol a 3. pozíciót elfoglaló répcelaki tekésekre, március 9-én 14 órától a 2. helyen álló, egyetlen pont előnyben lévő Zalaegerszeg elleni derbi vár.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!