Az idei szezonnak nagy tervekkel vágott neki a Répcelaki SE tekecsapata, akik az elmúlt években ötször értek oda a Szuperligás bajnokság 3. helyére, idén pedig fényesebb érem reményében erősítették meg a csapatukat. 

Három vasi játékos számára remekül indult a szezon, Kakuk Levente, Zapletán Zsombor és Ifj. Brancsek János is tagja volt a németországi csapat világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatottnak, ráadásul bőven kivették belőle a részüket a répcelaki tekések.

A vb után az egyéni magyar bajnoki döntőben remekül szerepelt Kakuk Levente, aki 3 bajnoki aranyéremmel tovább öregbítette a Répcelaki SE hírnevét, valamint Zapletán Zsombor is szépen szerepelt, egy-egy ezüst és bronzérmet szerzett.

A nyáron sportdiplomáciai téren is előrébb lépett a szakosztály, hisz egy egri székhelyű szponzornak köszönhetően tőke is áramlott feléjük.

Az őszi bajnoki menetelés remekül kezdődött, ám az NBC-kupán csalódást keltő 7. helyen végzett a gárda, ezzel pedig nem sikerült kiharcolni az újabb Bajnokok Ligája indulást.

A őszi fordulók során csupán a nagy rivális Szeged és Zalaegerszeg otthonában szenvedtek vereséget a vasiak, ám ezzel együtt is volt esély a végső aranyérem megszerzésére.

A csúcsrangadókon azonban nem sikerült hozni a várt teljesítményt, így ismét “csak” a bronzérem maradt a répcelaki tekéseknek, ám ennek ellenére bizakodóan várják a folytatást.

A május végi, Kolozsváron lebonyolított egyéni felnőtt világbajnokságon ismét két laki játékos vett részt, Kakuk Levente és Zapletán Zsombor is magára ölthette a címeres mezt, de teljesítményük elmaradt az előzetesen vártaktól.

Az év végi értékelés során Gallen Ervinnel, a Répcelaki SE elnökségi tagjával, valamint a Répce Sportcsarnok vezetőjével beszélgettünk, aki maga is nagy tekerajongó. 

“A realitásokat nézve tudtuk, hogy a Zalaegerszeggel nehéz lesz felvenni a versenyt, Szeged talán sebezhetőbbnek tűnt, és menet közben úgy látszott, hogy mindkét klub fogható lett volna, hisz mind a négy meccsen szoros eredmény született, pár fa döntött a végső elszámolásnál. A rutin volt a döntő faktor, a sorsdöntő pillanatokban ők tudtak kiemelkedőt nyújtani.

Távozók már biztosan vannak, Ritter Tamás mellett Ifj. Brancsek János is eligazol, utóbbi a hírek szerint Szegedre, de biztosan nem tudjuk még. 

Érkezőkre is van esély, több név is van a kalapban, ám a megállapodás még senkivel sem született meg, a lényeg, hogy a meghatározó játékosok, Kakuk Levente és Zapletán Zsombor is a maradás mellett döntött, emellett pedig a helyi kötődésű fiatalokra is nagy szükség van, ilyenek például Ifj. Móricz Zoltán és Vörös Milán, de említhetnénk a szintén környékbeli Horváth Zoltánt és Molnár Pált is, akik szintén nagy erősségei a csapatnak.

Az elvárás a vezetőség és a csapat részéről is minimum a bronzérem megszerezése a Szuperligában, ám egy fényesebb éremnek nagyon örülnénk a következő szezon végén, valamint az NBC-kupán szeretnénk megcélozni a Bajnokok Ligája indulást érő helyek egyikét, amelyhez a dobogóra kellene odaérnünk. 

Az utánpótláskorú játékosainknak szeretnénk minél több lehetőséget adni, a tehetséges gyerekeknek jó esélye van bekerülnie az utánpótlás-válogatott keretébe is.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!