A Teke Szuperliga 2018/19-es kiírásának rájátszása tovább zajlott a hétvége során, a Balogunyom együttese pedig a Kaposvár TK csapatát fogadta a 7. fordulóban.

Az első sorban ezúttal is a Virág Bence – Józsa Gábor alkotta duó kezdett, utóbbi győzelme nem volt kétséges egy percig sem, míg Virágnak nem sikerült begyűjtenie a szettpontot.

A középső szakaszban Kiss Tamás izgalmas összecsapásban szerezte meg a maga pontját, ám az utána következő Svajda Zoltánnak olyannira nem ment a játék, hogy 60 gurítás után Kiss Zsolt váltotta őt, aki viszont hiába dobott remekül, nem sikerült megfordítania a párharc állását.

A finisbe érve néhány fa volt a vasiak előnye, és ugyan Doma Attila tisztességgel küzdött, de nem ment neki jól a játék, ezért az utolsó szettre Horváth Flórián állt be helyette, aki jól teljesített. A másik befejező ember ezúttal Horváth Márton volt, aki nagyon szépen gurított, utolsó, 9-es gurítása pedig győzelmet ért a Balogunyomnak.

Végeredmény Balogunyom TK – Kaposvár TK 5:3 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!