A 2018/19-es teke Szuperliga ezüstérméért folytatott harc legfontosabb mérkőzésére került sor szombaton Zalaegerszegen, ahol a helyi együttes a Répcelakot fogadta.

A vasiak számára egy döntetlen is megfelelő lett volna a találkozó előtt, hisz a két együttes előző összecsapását a répcelakiak nyerték. A tét nagyságának megfelelően sokan kísérték el a csapatot Zala-megyébe is.

A nyitó körben répcelaki oldalon Molnár Pál nagy csatában, mindössze 5 fával legyőzte a rutinos, korábbi világbajnok Farkas Sándor, illetve a másik vasi tekés, Horváth Zoltán is felülmúlta Kozma Károlyt, és ugyan Kakuk Levente alulmaradt Fehér Zoltánnal szemben, de a 2 begyűjtött vasi csapatpont ha lehet még inkább feltüzelte a játékosokat, drukkereket.

A második, és egyben záró részhez 8 fás zalai előnnyel érkeztek a csapatok. Répcelaki részről ifj. Móricz Zoltán sajnos gyorsan vesztett helyzetbe került Boanta Claudiuval szemben, közben viszont a szombati játéknapon ismét zseniálisan teljesítő Zapletán Zsombor simán „elhúzott” Nemes Attilától, így a Járfás Szilárd – Vörös Milán párharc finise döntötte el a találkozó sorsát.

A répcelakiaknak kedvező döntetlenhez Vörösnek mindenképpen győzni kellett (idő közben a ZTK faelőnye tetemesnek mondhatóra duzzadt, így a vendégek győzelmére egyre kevesebb esély volt), ami végül drámai körlmények között, a lehető legminimálisabb mértékben, azaz 1 (!) fás különbséggel sikerült, így az összecsapás végeredménye 4-4 (3620-3594) lett.

Fotó: repcelakisport.hu

Ez az iksz pedig ha nem is aranyat, de ezüstöt mindenképp hozhat a vasiak számára, mivel a két csapat azonos pontszámmal áll a tabellán, és az egymás elleni eredmény a Répcelaknak kedvez, így csupán annyi a dolguk, hogy a hátralévő két, papíron sima mérkőzésüket behúzzák  (április 13-án Szolnokon, majd április 27-én hazai pályán a Salgózd ellen). Amennyiben ez sikerül, úgy a répcelakiak a szakosztályuk legnagyobb eredményét érhetik el a szezon végén.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!