Ahogy korábban beszámoltunk róla, idén a lengyelországi Torunban rendezik a veterán atléták fedettpályás világbajnokságát. A március 24-30 közötti versenyen 88 ország indít versenyzőt, legtöbbet természetesen a lengyelek. Összesen 4341 nevezés érkezett,
Magyarország 47 fővel (közöttük több szombathelyi sportolóval), 79 versenyszámban képviselteti magát.

Moór László kalapácsvető hétfői sikere után újabb érmese lett Vas megyének. Bodorkós Horváth Kata gyaloglásban, a W50-es kategóriában, a 3000 méteres távon lett ezüstérmes. A versenyről élő stream közvetítést is láthattak olvasóink a Hungarysport hasábjain.

A VB-ezüstérmes az éremátadás után nyilatkozott weboldalunknak.

November óta készülök erre a versenyre, nagyon sokat tettem/tettünk azért, hogy a dobogó legfelső fokára felállhassak! A nevezési időm csak a 4. helyre volt elég, mégis aranyban bíztam, jó előjelekkel érkeztem. Sorra javítottam az idő eredményeimen. Nemcsak fizikálisan, de mentálisan, fejben is nagyon készültem. Két kategória ment egyben. Az 50 éves lányok négyen együtt, hol én elől, hol a francia lány, a német és az ír versenyzők meg mögöttünk. rendesen nyírtuk a franciával (ő volt 2018-ban 10 km VB első előttem) egymást, de tudtam nem ismétlődhet meg a malagai 10 km. Olyan szurkoló tábor volt magyar részről, csak az én nevemet lehetett hallani! Bár ment a futóóra és az edzőm is mondta a köridőket (az elején), mégsem tudtam hol tartunk, akkora csatákat vívtunk, illetve a hangzavarban nem is hallottam. 2 km-rel a vége előtt aztán a francia lány belefáradt a csatába, lemaradt és az ír lány is, így maradt a német a nyakamon. Aki viszont kihasználta azt a lehetőséget, hogy nekem leesett a lábamról az időmérő chip, ettől kicsit bepánikoltam, rákapcsolt és elment mellettem. Nem tudtam váltani, menni vele, majd meg is álltam, hiszen nem lesz időm ha nincs chip. De aztán a lelkes szurkolók átlendítettek a helyzeten és végül az idei legjobbamtól elmaradva 13 mp-el a 2. helyen végül tisztán értem célba – fogalmazott a 15:31,71 perces idővel célba ért Kata, aki az eredményt kicsit csalódásnak tekinti.

– Csalódás a 2. hely, de arra büszke vagyok, hogy sok csatát vívtunk a franciával 2 km-en át, és elvesztette belefáradt. A német lány pedig okosan versenyzett és nem szállt be a csatákba csak jött mögöttünk és élt az adott pillanatban lehetőséggel. Igazából jó verseny volt sok-sok küzdelemmel. A német lányról csak annyit tudtam, hogy nagyon jó gyalogló volt, a triatlont is űzi. Versenyezni még nem versenyeztem ellene. Nekem az ezüst jutott, míg a tavalyi 10 km győztes franciának a 3.hely. A legjobb idővel nevezett ír lány, (akit imádok) sajnos lecsúszott a dobogóról – tette hozzá a VB-ezüstérmes gyalogló.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!