A Savaria Történelmi Karnevál eseményei ellenére sem maradhatott el a TEQBALL 3. forduló a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség Szombathely mozgató ereje szervezésében – árulta el nekünk Varga Jenő főszervező, a strandsportokat immár 11 éve szervező ötletgazda.

Szombat délután is fantasztikus labdameneteket, izgalmas csatákat láthatott, aki kilátogatott a Tófürdőn megrendezett Városi Bajnokságra.

 

 

És akkor nézzük kik lettek a legjobbak, jöjjenek az eredmények!
1. Pálkó Árpád – Várkony Győző, 2. Kovács Jenő – Kiss Csaba, 3. Varga Dániel – Varga Máté, 4. Doktorics Áron – Kalmár Ábel.
A döntő félelmetesen nagy küzdelmet hozott, 1:1-es szettarány után, a döntőben hajszállal nyert a Pálkó – Várkony kettős.

A szezon legjobb férfi és ifi Fennállósát is jutalmazták a szervezők. A legjobb férfi Kovács Jenő lett, mig a legjobb ifjúsági játékosnak Varga Dániel bizonyult.

 

 

A matracos kajak-verseny sem volt kevésbé vonzó, igaz, először csak kevesek próbálkoztak meg a nem éppen könnyű – fürdőmatracon kajakos lapátok segítségével átkelni egyik parttól a másikig – feladattal, ám a versenyzők sikerét vagy éppen ügyetlenségét látva, egyre többen érkeztek és próbáltak szerencsét.

Az eredmények:

Leány – általános iskolások: 1. Németh Virág, 2. Rácz Anna, 4. Schmidt Noémi.

Leányok, hölgyek – középiskolások: 1. Stipkovits Virág, 2. Szekszer Bianka, 3. Hováth Ágnes.

Leányok, hölgyek – felnőtt: 1. Csizmadia Szonja, 2. Morva Judith, 3. Ughy Annamária és Prugberger Annamária.

Fiúk – általános iskolások: 1. Ács Bálint, 2. Vidos Bence, 3. Ughy Barnabás.

Fiúk – középiskolások: Kollár Loránt, 2. Veres Péter, 3. Kiss Noel.

Férfiak – felnőtt: 1. Ughy Csaba, 2. Stipkovits Péter, 3. Kollár Zoltán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!