A hétvégén Székesfehérváron lépett pályára 7 élvonalbeli és 1 másodosztályú női csapat, hogy eldöntsék ki a legjobb a teremlabdarúgásban. A mezőnyben ott volt a Haladás-Viktória FC együttese is, akik tudatosan készültek már erre a megmérettetésre. Több játékos ráadásul a 33. Szilveszter Kupán is részt vett. A vasi lányok a B-jelű kvartettben kaptak helyet az MLE, a Szent Mihály és az MTK mellett.

Az első nap jól szerepeltek Tálosi Szabináék, akik eleinte nagyon szoros mérkőzéseket játszottak. Egy-egy gól döntött a győztes javára, aztán az MTK ellen egy hasonló végeredményű vereség is becsúszott. Vasárnap aztán nem volt kegyelem és minden ellenfelét lejátszva a pályáról végeztek a csoport első helyén a szombathelyi lányok.

A középdöntőben a másik kvartett második helyezettjével, a Ferencvárossal néztek farkasszemet a vasi labdarúgók. Igazi tüzes, zöld-fehér rangadót hozott az összecsapás, amelyet Tálosi Szabina találata döntött el. Így a döntőt az MTK ellen vívhatták a Viktóriás lányok. A gól nélküli eredménynek egyik csapat sem örült.

Bíró Barbara az egész tornán kétszer kellett maga mögé nyúlnia a rendes játékidő során

Az éremért zajló helyosztók büntetőkkel értek véget. Míg az Astra a Fradit, addig az MTK a szombathelyieket győzték le a hétméteresek során. Így két év után ismét a kék-fehérek győzelmével zárult a téli teremlabdarúgó torna. A második hely mellett egyébként Tálosi Szabina lett a gólkirálynő, míg Bíró Barbara a legjobb kapusnak járó díjat nyerte el.

Tavaly a szombathelyi Szilveszter Kupán már bizonyította Tálosi Szabina, hogy nem csak védőként jelent veszélyt. Ezúttal Ő lett a gólkirálynő!

A szombati, első játéknap eredményei

Ferencvárosi TC–MOL Vidi FC 5–0 G.: Allegra Poljak (2), Marija Aleksic, Kocsán Petra, Fenyvesi Evelin
MTK Hungária FC–MLE 1–0 G.: Palkovics Nóra
Astra-ALEF HFC–ETO FC Győr 3–1 G.: Szabó Boglárka (3), illetve Erdész Fanni
Haladás Viktória–Szent Mihály 1–0 G.: Öreg Cintia Mónika
ETO FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2 G.: Fenyvesi Evelin, Inna Zlidnis
Szent Mihály–MTK Hungária FC 2–2 G.: Szil Tünde, Zimányi Kovács Anikó, illetve Papp Dóra, Oláh Adrienn
MOL Vidi FC–Astra-ALEF HFC 0–4 G.: Véninger Tünde, Krascsenics Petra (2), Sipos Lilla
MLE–Haladás Viktória 1–2 G.: Derkács Evelin, illetve Siklér Kinga (2)

Ferencvárosi TC–Astra-ALEF HFC 0–2 G.: Kracsenics Csilla, Dominika Dikanová
MTK Hungária FC–Haladás Viktória 1–0 G.: Oláh Adrienn
ETO FC Győr–MOL Vidi FC 2–1 G.: Sárosi Csilla, Gődér Brigitta, illetve Szehofner Vivien
Szent Mihály–MLE 0–1 G.: Dudás Diána
MOL Vidi FC–Ferencvárosi TC 0–1 G.: Szabó Viktória
MLE–MTK Hungária FC 0–1 G.: Oláh Adrienn
ETO FC Győr–Astra-ALEF HFC 0–2 G.: Krascsenics Petra, Krascsenics Csilla
Szent Mihály–Haladás Viktória 0–5 G.: Siklér Kinga, Sitku Réka Boglárka, Tálosi Szabina (2), Eughénia Miron (öngól)

Vasárnapi eredmények a csoportkörben

Ferencvárosi FC–ETO FC Győr 4–0 G.: Marija Aleksic, Puszati Sára, Szabó Viktória, Allegra Poljak
MTK Hungária FC–Szent Mihály 2–1 G.: Nagy Lilla, Pinczi Anita, illetve Jelena Koprena
Astra-ALEF HFC–MOL Vidi FC 2–0 G.: Sipos Lilla, Vidács Krisztina
Haladás Viktória–MLE 3–0 G.: Siklér Kinga, Tálosi Szabina, Fördős Beatrix
Astra-ALEF HFC–Ferencvárosi TC 1–1 G.: Dominika Dikanová, illetve Inna Zlidnis
Haladás Viktória–MTK Hungária FC 3–0 G.: Tóth Alexandra Ivett, Tálosi Szabina (2)
MOL Vidi FC–ETO FC Győr 2–2 G.: Pasker Renáta, Szabó Bernadett, illetve Bódai Viktória, Fél Alexandra
MLE–Szent Mihály 0–2 G.: Jelena Koprena, Zimányi Kovács Anikó

A csoportok végeredménye

A-csoport: 1. Astra-ALEF HFC (16 pont), 2. Ferencvárosi TC (13 pont), 3. ETO FC Győr (4 pont), 4. MOL Vidi FC (1 pont)

B-csoport: 1. Haladás-Viktória (15 pont), 2. MTK Hungária FC (12 pont), 3. Szent Mihály (4 pont), 4. MLE (3 pont)

A középdöntők eredményei

Győri ETO FC–MLE 1–2 G.: Sárosi Csilla, illetve Fábián Rebeka (2)
Astra-ALEF HFC–MTK Hungária 0–1 FC G.: Nagy Lilla
MOL Vidi FC–Szent Mihály 1–2 G.: Székely Zsuzsanna, illetve Jelena Koprena, Szil Tünde
Ferencvárosi TC–Haladás-Viktória 0–1 G.: Tálosi Szabina

A helyosztó mérkőzések eredményei

7. helyért
Győri ETO FC­–MOL Vidi FC 1–0 G.: Bódai Viktória

5. helyért
MLE–Szent Mihály 0–1 G.: Szil Tünde

Bronzmérkőzés
Astra-ALEF HFC–Ferencvárosi TC 5–5 (hétméteresekkel az Astra győzött) G.: Krascsenics Csilla, Sipos Lilla (2), Kiss Gabriella Krisztina, Szabó Boglárka, illetve Mosdóczi Evelin, Pusztai Sára, Allegra Poljak, Fenyvesi Evelin, Marija Aleksic

Döntő
MTK Hungária FC–Haladás-Viktória 0–0 (hétméteresekkel az MTK győzött)

A torna végeredménye:
1. MTK Hungária FC (1.000.000 forint)
2. Haladás-Viktória FC (800 000 forint)
3. Astra-ALEF HFC (700 000 forint)
4. Ferencvárosi TC (600 000 forint)
5. Szent Mihály (500 000 forint)
6. MLE (400 000 forint)
7. Győri ETO FC (300 000 forint)
8. MOL Vidi FC (200 000 forint)

Gólkirálynő: Tálosi Szabina (Haladás-Viktória)
Legjobb mezőnyjátékos: Krascsenics Petra (Astra)
Legjobb kapus: Bíró Barbara (Haladás-Viktória)