A FIBA Europe Cup J-csoportjának 2. fordulójában a litván Nevezis gárdája tette tiszteletét a Rába-parti városban. A vendégek az előző körben az Alba Fehérvár együttesét győzték le, míg a Körmend vereséggel kezdte a csoportmérkőzéseket.

A nagy tét miatt mindkét csapat kissé idegesen kezdte a találkozót: a hazaiaknál Hollins volt elemében, míg a vendégeknél Likodej szórta a pontokat. Fej-fej mellett haladtak a felek és a kiegyenlített negyed végén a litvánok álltak jobban egyetlen ponttal. A folytatásban szigorított védekezésén a Potocnik-gárda és Ferencz kosaraival megfordította az állást a piros-fekete alakulat. A magyar válogatottból visszavonult körmendi csapatkapitány igazán elemében volt, ráadásul ebben az időszakban már a palánk alól is eredményesek voltak a hazaiak, így megérdemelt előnnyel mehettek a nagyszünetre a szurkolók legnagyobb örömére. Hasonló folytatásban reménykedtek a nézők a harmadik negyedben is, ami csak az első percekben valósult meg. Ferencz továbbra is ellenállhatatlan volt, de a vendégeknél is volt egy aduász, nevezetesen Medford, aki tett róla, hogy ismét a litván csapatnál legyen a vezetés. Ezt a lélektani nyomást nem is tudta elviselni a Körmend és a vége előtt néhány perccel már közel 10 pontos hátrányban voltak. Halász és Ferencz aztán ismét megrázták magukat és ha nehezen is, de sikerült megnyernie a Körmendnek a találkozót.

Egis Körmend – BC Nevezis
85-79
(19-20, 17-12, 25-31, 24-16)

Körmend: Hollins 8, Németh -, Ferencz 16/12, Tuoyo 20/12, Horti -.
Csere: Halász 15/9, Fanning 17, Csorvási 6, Davis 3/3.
Vezetőedző: Gasper Potocnik

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!