A harmadik hely megszerzése volt a célja a Haladás-Viktóriának és a DVTK együttesének is. A JET-SOL Liga 19. fordulójában Szombathelyen csapott össze a két, dobogóra igyekvő csapat. Lépéselőnyben a Diósgyőr volt, azonban egy vasi sikerrel ismét nyílt lenne a versenyfutás. Volt oka bizakodni Simon Attila együttesének, hiszen idegenben 3-1 arányban már győzni tudtak a szombathelyiek.

Ennek ellenére nem igazán kezdődött jól a hazaiak szempontjából a mérkőzés. Az ismerkedést követően felváltva uralták a játékot a felek. Nagyobb öröme mégis a vendégeknek volt, hiszen az első komoly helyzetükből gólt is szereztek. Több légióssal megerősített DVTK csapatából Bradic talált Bíró kapujában az első negyedóra végén. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, majd a Viktória is vezetett néhány támadást.

Igazi átütőerő azonban nem volt ezekben a kísérletekben, így 45 percnyi játékot követően egy góllal a vendégek álltak jobban. Ráadásul a fordulás után azonnal meg is duplázták az előnyüket a borsodi lányok. Vachter Fanni mezszámához hűen (10 – a szerk.) volt csapata vezére és a 47. percben Ő is feliratkozott a góllövőlistára.

Ezután már meddő mezőnyfölényben volt a vasi alakulat és a Hali mestere cserére szánta el magát. Sitku beállításával acélosabbá vált a házigazda támadójátéka és komoly nyomás alá helyezték a vendégeket. Siklér a hajrában megtörte a jeget és szépített. Ekkor úgy tűnt, hogy akár fordíthat is a vasi csapat. Azonban hiába tett meg mindent a Viktória FC nem sikerült itthon tartani a pontot, pontokat.

Haladás-Viktória FC – Diósgyőr VTK 1-2 (0-1)

Viktória: Bíró – Harsányi, Balogh, Horti (Sitku 67′), Kiss Zs. – Fördős – Szakonyi, Tóth A., Rácz, Öreg – Siklér.
Vezetőedző: Simon Attila

Gólszerző: Siklér 83′ illetve Bradic 16′, Vachter 47′

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!