Szerda délelőtt ismét sajtótájékoztatót tartott a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata. Egy nappal a Horváth Zoltán Kosárlabda Emléktornát követően az új beléptetési rendszerről valamint jegy-, és bérlet váráslásról tartott ismertetőt a klub vezetése. Az előkészületeket követően Pichler Gergely technikai vezető köszöntötte a megjelenteket.

Ezt követően Molnár Miklós alpolgármester osztotta meg gondolatait. Kifejtette, hogy a csapat eredményes szereplése valamint a nézőszám folyamatos emelkedése miatt időszerű volt egy korszerűsítés, amely a szurkolók kényelmének kiszolgálását célozza meg. A korszerű feltételeknek köszönhetően továbbra is a legmagasabb szinten működhet az egyesület továbbá megköszönte a játékosoknak és a szakmai stáb erőfeszítéseit.

Lendvai Ferenc, a Falco KC felügyelőbizottságának elnöke szintén elismerte a klub ezidáig megtett útját. Kifejtette továbbá, hogy a városvezetés álláspont nélkül támogatta a csapatot és reményének adott hangot, hogy ez a későbbiek során sem fog változni. Végül Gráczer György ügyvezető igazgató köszöntötte a sajtó megjelent képviselőit.

A klub irányításáért felelős vezető elmondta, hogy a megváltozott igények miatt már bankkártyás fizetési lehetőség is rendelkezésre áll a jegy-, és bérletvásárlásakor. Ráadásul utóbbi egy plasztikkártya formájában ölt új külsőt. A beléptetést szintén érinti a változás szele, ugyanis PDA leolvasókkal próbálnak csökkenteni a várakozási időn.

A jegyvásárlás is a reformok “áldozata” lett. Ezentúl már az interneten keresztül is meg válthatjuk a tikettet a kiszemelt mérkőzésre, ezzel elkerülve a hosszú sorban állást. Minden jegy el van látva QR-kóddal, amit akár a telefonunkra is letölthetünk – ezzel gondolva a környezetvédelemre. Igaz, ehhez regisztrálni kell a csapat hivatalos honlapján.

Gráczer György elmondta azt is, hogy az adatvédelmi szabályok értelmében egy zárt rendszeren keresztül őrzik ezeket az adatokat, így senki nem férhet hozzá. Azonban türelmet is kért a szurkolóktól, hiszen a személyes vásárláskor az adatokat rögzíteniük kell, emiatt lassabb lehet a regisztráció – ez leginkább a bérletek megváltásánál érezhető.

További érdekesség, hogy a kedvezményes jegyek/bérletek megvásárlásánál az igazoló dokumentumokat is rögzítik (diák, nyugdíjas, családi vagy épp a Szent Márton kártya esetében). A rendszer beélesítésére sem kell sokat várni, hiszen a jubileumi 10. Horváth Zoltán kosárlabda emléktornán már üzemelni fog.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!