A tét a dobogós helyezések megszerzése volt mindkét csapat számára. A Haladás kevesebb mérkőzést játszott, mint a Dunaferr és a Veszprém, így egy győzelem esetén a haramdik helyre léphettek volna a zöld-fehérek. A hazaiak pedig egy sikerrel a Berettyóújfalu mögé zárkózhatott volna. Motiváció teát adott volt a csapatok számára.

Jól kezdte a meccset a Hali, a labdát ők birtokolták többet és helyzetekig is eljutottak Dróthék, azonban a védők, valamint a kapus is a helyén volt, amikor szükség volt rájuk. A Veszprém érezhetően átadta a területet és kontrajátékra rendezkedtek be. A 8. percben Sásdi Bálint (a kapus! – a szerk.) szlalomozott végig majd játszott Vas elé, aki négy méterről az üres kapu fölé helyezett. Majd Horváth Péter ziccerét fogta a hálóőr.

Ilyen luxust nem engedhet meg egyik csapat sem büntetlenül. Ahogy pedig lenni szokott, ami a vendég oldalon kimaradt, arra jött egy gyors válasz érkezett a hazai együttestől. Egy veszprémi bedobásra megjátszott figura végén Tatai bombázott Sásdi “ketrecébe”. A Haladás becsületére legyen mondva, hogy nem adta fel a harcot. A kitartó munkának meg is lett az eredménye. Dróth a 17. percben egy testcsellel két embert is becsapott, a lekészített labdáját Horváth lőtte 10 méterről a kapuba.

Az első félidő Leo Mendes és Dróth kísérletével záródott, azonban újabb gól már nem született. A szünet után bátran kitámadott a Veszprém, a feltolt védekezés nem igazán feküdt a Haladásnak. A szombathelyiek támadásban már nem voltak annyira hatékonyak és több pontatlan átadásuk is volt, ami megakadályozta őket az eredményes kontrajátékban. Majd ismét Tatai villant, a vendég védelem pedig kihagyott, így az előny újra a házigazdáknál volt.

A hátrányba kerülő vasi együttes ezután mindent egy lapra feltéve rohamozott. A Veszprém visszahúzódott és átadta a területet, a Hali pedig vészkapusra váltott. A hajrában aztán felpörögtek az események. Vas Ádám a kapu torkában egalizálhatott volna egy szép labdamenet végén, a támadó lábáról rossz irányba pattant a labda. Így oda a lehetőség és itt még nem ért véget a találkozó.

Az utolsó percben Michel Melo oldalvasra bombázott egy labdát, ami a játéktérre pattant épp egy hazai játékos elé, aki köszönte szépen és az üres kapuba továbbított. A játékvezető érthetetlen módon meg akarta adni a gólt. A hosszas tanácskozás és reklamálás után derült fény, hogy a labda nem volt szabályos keretek között a játékban.

A feszült mérkőzésből már csak fél perc volt hátra, amikor Dróth belépőjét látta szabálytalannak a játékvezető és a Haladás támadóját kiállította. Dávid büntetőjét azonban a kapufa hárította, így ha csak minimális különbséggel is, de vereséget szenvedett a szombathelyi együttes.

FC Veszprém – Kútház Haladás VSE 2-1 (1-1)

Haladás: Sásdi – Michel Melo, Simic, Dróth, Vas.
Csere: Gyimesi (kapus) – Hajmási, Horváth P., Sipos, Leo Mendes, Péter, Vidák.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Tatai 13′ és 27′ illetve Horváth P. 17′
Kiállítva: Dróth Zoltán (Haladás) 40′

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!