Rengetegen érkeztek Miskolcról ezen a hétvégén, hiszen szombaton a Szombathelyi Haladás, vasárnap az utánpótlás csapatok valamint a Viktória is pályára lépett a Diósgyőr ellen. Míg az erősebbik nem képviselői a kiesés elkerülése miatt gyűjtögették a pontot, pontokat, addig a hölgyek esetében a dobogóra kerülés volt a cél a rangadón.

A dermesztő hidegben lejátszott mérkőzésre szép számmal érkeztek szurkolók, azonban az időjárás kitolt mindenkivel. A lelátón didergő nézők üveges tekintettel nézhették, hogy a kemény pályán mennyire nehéz volt a játékosok dolga. A hazai szurkolók pedig hiányolták a csapat védelméből Tálosi Szabinát, aki nem állhatott Simon Attila vezetőedző rendelkezésére.

Mindkét csapat nagyon jól megszervezte a védekezését és jobbára a mezőnyben gyúrták egymást a csapatok, de sikerült helyzeteket kialakítani a kapuk előtt. Azonban a szombathelyi oldalon Siklér, a vendégek részéről a szerb támadó Markovic sem talált be, így gól nem született az első félidőben. Azonban reménykedett a kilátogató közönség, hogy a vasi lányok feltörik a reteszt.

Nagy elánnal is kezdett a fordulás után a Viktória, azonban az utolsó passzokba hiba csúszott vagy a miskolci védelem volt szemfüles. A mérkőzés hajrájában még egy-egy cserével próbáltak a mesterek váratlant húzni, de a három bajnoki pontot jelentő gólt egyik csapatnak sem sikerült belőnie, így a férfiak után a hölgyek is döntetlenre végeztek.

Ez a 0-0 egyben azt is jelenti, hogy a Haladás/Viktória pontazonossággal áll a Diósgyőrrel a tabellán. Azonban a szombathelyieknek rosszabb a gólarányuk, így a téli szünetet a negyedik helyen tölti a vasi együttes. Az élen a Ferencváros áll 33 ponttal, míg a kiesőhelyeken az MLE és a Szent Mihály gárdái állnak.

Haladás/Viktória – Diósgyőr 0-0

Viktória: Bíró – Tóth A., Kopcsándi, Balogh, Kiss Zs. – Fördős, Manhart, Szakonyi, Rácz Zs., Öreg – Siklér (Harsányi).
Vezetőedző: Simon Attila

Sárga lap: Tóth A. illetve Bradic, Vachter, Nagy F. Tóth.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!