Több millió ember követte élőben a PDC világbajnokság fináléját, amelyet Phil Taylor és Robert Cross vívott. A rutinos 16-szoros bajnoknak sok babér nem termett az összecsapáson, mégis felszabadultan mosolygott, élete utolsó, éles mérkőzésén. Már a vb előtt bejelentette visszavonulását és reményének adott hangot, hogy szépen fog búcsúzni. Amit elvárt önmagától, azt teljesítette is, hiszen több nagy nevű ellenfelet győzött le és talán nem túlzás azt állítani, hogy csak a legjobb formában lévő riválisától szenvedett vereséget. Cross amúgy is bámulatosan játszott, Ő búcsúztatta többek között a címvédő, világranglista vezető Michael Van Gerwent is.

Január első napja mindenképpen mérföldkő lesz a darts sportág szerelmeseinek, hiszen ígéretét megtartva The Power befejezte. Egy 30 éves pályafutás lezárásaként játszhatott döntőt, ezzel megkoronázva karrierjét. Visszavonulását követően szinte azonnal közleményt adott ki a PDC, miszerint a World Matchplay elsőségért járó kupa, Phil Taylor nevét fogja viselni (Phil Taylor Trophy). Aligha mondhatja ezt el bármely sportágban tevékenykedő szupersztár, hogy életében nevezzenek el róla egy serleget. A 16-szoros világbajnok viszont igen, amire rá is szolgált hosszú évtizedek alatt. Egy fenomén volt, akinek sporteredményei ösztönözték a fiatalokat, hogy kipróbálják a kocsmasportként elhíresült dartsot.

Rob Cross, a legújabb világbajnok is ennek az új hullámnak a jeles képviselője, hiszen néhány éve még villanyszerelőként kereste a kenyerét. Mára pedig több százezer fontot dobált össze. No és még messze nincs vége, hiszen az év első napján véget ért a világbajnokság, azonban a darts szerelmeseinek nem kell aggódnia, mert hamarosan kezdődik a Premier League, ahol a legnagyobb ászok lépnek tábla elé, köztük az új bajnok és a torna talán legnagyobb esélyese, Rob Cross is. (Február 1. és Május 17. között 16 héten át)

Félelmetesen játszottak az egész tornán a finálé résztvevői

Résztvevők: Michael Van Gerven (holland), Peter Wright (skót), Rob Cross (angol), Gary Anderson (skót), Daryl Gurney (észak-ír), Mensur Suljovic (osztrák), Simon Withlock (ausztrál), Raymond Van Barneveld (holland), Michael Smith (angol), Gerwyn Price (walesi).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!