Korábban is lehetett sejteni, ami mára bizonyossá vált. Rafael Marquez szögre akasztotta a stoplisát és nyílt levélben köszönt el szurkolóitól, edzőitől, egykori játékostársaitól.

„Eltelt már néhány hét azóta, hogy lejátszottam az utolsó mérkőzésemet profi futballistaként, de időt akartam adni magamnak, hogy leülepedjenek a dolgok bennem. Huszonkét esztendőnyi karrieren vagyok túl, melyben voltak áldozatok, erőfeszítések, hibák, sikerek, néha szomorúság, csalódások.
Nem bánok semmit, mert sikeres voltam, és a kudarcok is mindig tanítottak valamit, hogy napról napra jobb legyek, ne féljek hibázni, és hogy mindig a maximumot, ha pedig kell, a véremet adjam a pályán.
Szeretném megköszönni a szurkolóknak a szeretet, amit ezalatt az idő alatt mutattak felém, ti vagytok és lesztek a motivációm, hogy bármibe is kezdjek a jövőben, mindig a legjobbamat nyújtsam.
Kiváló futballistákat ismertem meg ennek a gyönyörű sportnak köszönhetően, sok csapattársat és riválist, de mindenekelőtt sportembereket. Megtiszteltetés volt ilyen nagyszerű emberekkel azonos mezt felvenni, néhányukkal szoros barátságot kötöttem.
A labdarúgás oly sokat adott nekem, amit lehetetlen viszonozni, így örökké kapcsolatban maradunk egymással.”

A mexikói játékos 1996-ban lett hazája bajnokságában vitézkedő Atlas védője. Három évvel később már a francia Monaco együttesében nyújtott kimagaslót. Intelligens játékára a spanyol Barcelona is felfigyelt és gyorsan leigazolták Marquezt. Olyan sokoldalú volt, hogy gyakorta játszattak vele edzői középpályást is, de igazán a védelem tengelyében érezte otthon magát. A katalán együttes után megfordult még a New York Red Bulls, a mexikói León, a Hellas Verona együttesében is. Végül ott fejezte be pályafutását, ahol elkezdte, az Atlas színeiben.

Azonban nemcsak klubszinten nyújtott kiemelkedőt, hanem válogatott szinten is. 148 alkalommal húzta magára hazájának címeres mezét. Ráadásul öt világbajnokságon lépett pályára és minden alkalommal eljutott Mexikóval az egyenes kieséses szakaszban. Ezzel kapcsolatosan egy rekordot is beállított Marquez. Az angol Matthews (39 éves, 145 napos) 1954-es szereplése óta ő a legidősebb mezőnyjátékos, aki az egyenes kieséses szakaszban pályára lépett egy világbajnokságon. Ez a mutató Marquez esetében 39 évet és 139 napot jelent.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!