A magyar együttes, amely az elődöntőben a spanyolokkal szemben maradt alul, nem szerzett olimpiai indulási jogot a Koreai Köztársaságban zajló viadalon.

Erre legközelebb a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon lesz lehetősége, amelyen egy kvótát osztanak ki.

   
    vízilabda, nők, a 3. helyért:
Ausztrália-Magyarország 10-9 (3-3, 4-3, 1-1, 2-2)
————————————————-
gólszerzők: Arancini 3, Buckling, Knox 2-2, Ridge, Halligan, Webster 1-1, illetve Keszthelyi 3, Gurisatti 2, Leimeter, Tóth-Csabai, Parkes, Szilágyi 1-1

     Magyarország:
    ————–
Magyari – Vályi, Rybanska, Keszthelyi, Leimeter, Szilágyi, Gyöngyössy, cserék: Illés, Parkes, Tóth-Csabai, Gurisatti, Horváth, Gangl (kapus)

Bíró Attila a kapuban ezúttal a 18 éves Magyari Aldának szavazott bizalmat, az ausztrálok azonban az első lövésből felavatták a fiatal hálóőrt, majd ötméteresből és fórból is betaláltak, így kevesebb mint három perc játék után három góllal vezettek. A magyarok a torna legeredményesebb játékosa címre pályázó Keszthelyi Rita lövésével szépítettek, majd Leimeter Dóra talált be emberelőnyből. Nem sokkal később egyenlített a magyar válogatott, Gurisatti Gréta úszott meg és használta ki a ziccert.
A második negyed elején először kerültek előnybe a magyarok, Tóth-Csabai Dóra használt ki higgadtan egy emberelőnyt. A jó kezdés után érezhetően megtorpant ausztrálok Zoe Arancini révén több mint egy negyedig tartó gólcsendjüket megtörve egyenlítettek, de Parkes Rebecca szinte azonnal válaszolt, a kipattanó labdát a kapuba pöccintve. A rivális azonban újra eredményes volt – Arancini harmadszor talált be -, majd jött egy magyar fór, Gurisatti pedig kilőtte a bal felső sarkot. A tengerentúliak ugyancsak létszámfölényben szerezték újabb góljukat, nyolc másodperccel a nagyszünet előtt pedig átvették a vezetést.
A fordulás után érkezett Gangl Edina a kapuba és rögtön védéssel mutatkozott be. Több mint három percig nem esett gól, amikor Keszthelyi egy nagyszerű ejtéssel egyenlített. Az ausztrálok emberelőnyből lőtték első góljukat Ganglnak, de az Európa-bajnok magyar kapus láthatóan elbizonytalanította őket. Bíró Attila időt kért egy fór megjátszása előtt, de hiba csúszott a figurába, így még lövés sem lett belőle. Néhány másodperccel a negyed vége előtt elváltották magukat hátul a magyarok, Gangl viszont bravúros védéssel őrizte meg az egygólos különbséget.
A magyar női válogatott számára a vb utolsó nyolc perce egy meg nem adott góllal, egy Gurisatti-kontraítélettel és két Gangl-védéssel indult. Az ausztrálok végül szép ejtéssel jártak túl a magyar hálóőr eszén (7-9), miközben elöl a magyarok tanácstalannak tűntek. A csapatkapitány Rowie Webster első találatával bő öt perccel a vége előtt háromra nőtt a különbség. Ezen Szilágyi Dorottya faragott, majd Parkes harcolt ki ötméterest, amelyet Keszthelyi be is lőtt (9-10). A csapatkapitány pillanatokkal később gyönyörűen úszott meg, majd két ember szorításában Vályi Vandát hozta ziccerbe, de a 19 éves játékos nem tudta kihasználni a nagy egyenlítési lehetőséget. Fél perccel a vége előtt Keszthelyi gyönyörűen hozta magát helyzetbe, pattintott lövése azonban a felső lécről kifele jött, ezzel eldőlt az összecsapás.

A NŐI VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!