Folyamatosan fejlődik és számára ismeretlen területeket hódít meg Nagy Vivien, akit egy ország VV, majd DJ Seherezádé néven ismert meg. Ki gondolná, hogy az egykori valóságshow hősnőjének saját ruhamárkája van, több nyelven beszél folyékonyan és már a sportolói babérokra is tört. A 27 éves szépséggel készült kétrészes interjúnk folytatásából kiderül, hogy aki nagyot mer álmodni, az megvalósítani is képes, ha van elég kitartása és türelme.

Az már korábban kiderült Seherezádéról, hogy a szórakoztatóiparban és a civil szférában is megtalálta a számítását, ugyanakkor törekszik a folytonos megújulásra is. Az egészséges életmód és a sport iránti szeretet alaposan kicserélte az egykori valóságshow hősnőjét. Edzőteremben dolgoztatja izmait és megreformálta még a táplálkozását is. Mindezt tudatosan és fokozatosan. Az eredmény pedig nem maradt el.

Sokat és keményen dolgoztál, hogy így nézz ki?

Inkább azt mondanám, hogy következetesnek kell lenni. Ha odafigyelsz az étkezésre és a rendszeres mozgásra, akkor nem lehet gond. Én úgy voltam vele, hogy a fitness versenyek világa is érdekelt és bele akartam kóstolni min mehet keresztül egy testépítő. Három megmérettetésen indultam, ahol szigorúan kötöttem magam a diétához. Nagyon egészségtelennek tartottam, azóta sem próbáltam ki újra.

Mit szeretne Seherezádé elérni, mi az új cél?

A tudásom felhasználva szeretnék hitet és reményt adni az embereknek. Az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk, ezért nem elégszem meg és dőlök hátra a kis részsikereknél sem. Az hajt, hogy folyamatosan megújuljak és számomra korábban ismeretlen dolgokban mutassam meg, mit tudok. Ráadásul a családom ismer annyira, hogy tudják nekem 3-4 évente gyökeres változás kell, ezzel szélesítve a tudáshalmazom.

A családalapítás is szerepel a terveid között?

Mindenképpen, hiszen már gyermekként tudtam, hogy 30 évesen azért szeretnék édesanya lenni, ami az egyik legnemesebb hivatás a világon. Tudod lehet bejártam a világot lemezlovasként, őrült jó bulikon vehettem részt, a ruhamárkám megvalósulása is jó érzéssel tölt el, de a legfontosabb, hogy anyukaként se veszítsem szem elől a megújulás lehetőségét. Terveim vannak, de korai lenne erről beszélni. Jelenleg az aerobik és a fitnesz világába merültem el, saját edzésformát dolgozok ki, ami még könnyebbé teheti a kilók eltüntetését. Szóval most a sport áll az első helyen, utána jöhet a kisbaba is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!