Mire a most zajló Giro d’Italia véget ér, elég sokan tudni fogják, hogy a következő évben Magyarországra kell jönniük, ha a nagy rajtot (Grande Partenza) végig akarják követni – jelentette ki Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki egy kisebb csapattal tapasztalatszerző túrán járt Olaszországban.

“Azért mentünk, hogy megnézzük, mit kell megugrani, milyen feladataink lesznek a következő évben. Megnéztük a csapatbemutatót és az első három napot, tehát azt az időintervallumot, amelyet a következő évben itt Magyarországon megtapasztalhatnak majd a nézők” – utalt arra pénteken az M1 aktuális csatornán, hogy jövőre az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszán Magyarországon teker majd a mezőny.
Elmondta, hogy VIP-vendégek voltak, mindent megmutattak nekik.
“Nagyon korrekt az olasz féllel a kapcsolat, elég kemény tárgyalásokon vagyunk túl” – mesélte, majd elárulta, hogy egy kicsit sikerült faragni az árból, sok mindenbe belementek az olaszok, ezért lehet például most a Girót az M4 Sporton közvetíteni.
Hozzátette: sikerült elérni azt is, hogy a kampánykaravánban, amely a verseny előtt végighalad az útvonalon és szóróajándékokat osztogat, bekerült egy felmatricázott magyar autó. A versennyel párhuzamosan megy a Magyar Turisztikai Ügynökség Wow Hungary kampánya, és a nyitó, illetve a záróhelyszínen egy magyar stand népszerűsíti az országot.
“Szerintem amire a Giro véget ér, elég sokan fogják tudni, hogy a következő évben Magyarországra kell jönni, ha a nagy rajtot végig akarják nézni” – folytatta.
Emlékeztetett rá, hogy a Giro d’Italia hatalmas országmarketing lehetőség, mivel 198 országban közvetítik és például tavaly több mint 800 millióan néztek bele.
“Nem mindegy, hogy az a 800 millió ember mit lát. Nyilvánvalóan olyan útvonalat kell meghatározni, amely tényleg meghozza az emberek kedvét, hogy idejöjjenek Magyarországra” – fogalmazott.
Elárulta, hogy a verseny útvonaláról a végső szót az olasz versenyrendezők mondják ki, de a javaslatot a magyar fél fogja megtenni.
“Különböző elképzelések vannak, abban egyeztünk meg, hogy június végén lesz az útvonalbejelentés” – mondta.
Szóba került, hogy szeretnék, ha egy-két, esetleg három magyar is elindulhatna a jövő évi versenyen, mert az nagy lökést adhatna a magyar kerékpársportnak.
“Nekünk nagyon fontos célkitűzésünk, hogy a Giro ne csak jöjjön-menjen, hanem hagyjon valami maradandó nyomot a magyar kerékpársportban, a magyar kerékpározásban, annak elismertségében” – nyilatkozta Révész.
Emlékeztetett rá, hogy a kormány által jóváhagyott költségvetésben “elég jelentős” összeg áll rendelkezésre az előrendezvényekre. Ezeket rendkívül fontosnak nevezte annak érdekében, hogy mire a Giro elkezdődik, Magyarországon minél több ember tudja szakértő szemmel figyelni a versenyt, értse, hogy mi történik.
Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója április 15-én, Budapesten jelentette be, hogy a jövő évi verseny a magyar fővárosból indul és az első három szakaszt Magyarországon bonyolítják le.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!