Csepregen már a másodosztályból való feljutásban is nagy szerepet játszott, hogy a gárda nagyon egységes, jó közösséget alkot. Újoncként aztán az I. osztályban is remekül helytállt a csapat, a tél során pedig a keretből egyetlen egy játékos sem távozott, viszont érkezőből 4 is volt.

Farkas Bálint személyeben sikerült szerezniük egy kapust a Sparitól, érkezett még mellette Tóth András Ausztriából, Németh Olivér a Haladás utánpótlásából, valamint Lukács József, aki a Répcevis együttesétől tette át székhelyét a csepregiekhez. Jó előjelekkel várhatja tehát a folytatást a gárda, akik március 3-án a Répcelakot fogadják az első tavaszi fordulóban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!