2023. szeptember 21, csütörtök

Asztalitenisz

Regionális összetartás Szombathelyen

A nyári táborozást követően sem pihenhettek az asztalitenisz feltörekvő tehetségei. A közelgő bajnoki mérkőzések előtt épp a legjobbkor rendezték meg azt a nyugat-magyarországi regionális...

Nyári táborral várta a ping-pong szerelmeseit a SZAK

Kiváló idényt zárt a Szombathelyi Asztalitenisz Kör egyesülete, amely több csapattal vett részt idén is a nemzeti bajnokságok különböző osztályaiban. Ugyanakkor az amatőrökre is...

Nagy siker volt az idei Pünkösd-kupa

Szombathely Megye Jogú Város támogatása mellett ismét nagyszabású asztalitenisz erőpróbának adott otthont a vasi vármegyeszékhely. A Szent László király utcában található pingpong csarnokban szép...

Megcsípte a Sopron csapatát a SZAK-Sportiskola

A Szombathelyi Asztalitenisz Kör-Sportiskola ebben az idényben két csapattal vesz részt a honi pontvadászatokban. Az elsőszámú együttes az NB II-es bajnokságban, a második pedig...

Atlétika

Varga Donát: tanulni kell a VB tapasztalataiból!

Az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságon a 23 éves Varga Donát két érvénytelen kísérletet követően, végül 72.02 méterre dobta a kalapácsot, ezzel pedig a 25....

Rába Dániel: a világbajnokság és a házasságom miatt is emlékezetes marad...

Az atlétikai világbajnokság férfi kalapácsvető számának második selejtező csoportjában szereplő Rába Dániel elrontott első dobása után 71.93-mal folytatta. Harmadikra megjavította idei legjobbját (72.56) és...

Gyurátz Réka: örülök, de hiányérzetem is van

A 3 héttel ezelőtti atlétikai VB nem úgy sikerült Réka számára, ahogy szerette volna, de már előretekint a római EB-re és a párizsi olimpiára...

Halász Bence: Rómában és Párizsban is maximális teljesítményt szeretnék nyújtani!

Bence épphogy odaért az V. Németh Pál Memorial férfi kalapácsvető számának kezdetére, aztán gyorsan megnyugodott és magabiztosan győzött. A versenyről közzétett tudósításunkat ITT újra elolvashatod....

Autósport

Parádés rajt és értékes pontok

Az előző hétvégén Brno-ban rendezték az FIA CEZ F4 Championship második cseh fordulóját, az ország tradicionális, nagymúltú versenypályáján, az Automotodrom Brno-n. A bajnokság utolsó előtti...

Szeretnénk végig menni és sok tapasztalatot gyűjteni!

Jó pár éve versenyzel már, csapattál-e ezeken a gyorsokon korábban? - Az olaszfaluin, a Rába Ringen és Nagyvelegen mentem már. Az első kettőn már igencsak régen,...

Egy mátrai srác autósport szeretetétől az Európa-bajnoki címig

Norbi 2023-ban az FIA Hillclimb European Championship bajnokságban, az NNR Team Hungary színeiben egy BMW E46 330Ci -vel versenyez. Augusztus 18-20-án került megrendezésre St Ursanne...

FIA CEZ Championship. Brno : itt a második cseh forduló!

A bajnokság utolsó előtti fordulója a különösen izgalmas kanyarokkal, nagy szintkülönbségekkel állítja izgalmas kihívások elé az F4-es mezőnyt is. Közöttük Michl Olivért is, aki F4-essel...

Kiss Norbert kétszer győzött vasárnap Mostban

Az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig a nyolcadik pozícióból startolva lett első Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok...

Birkózás

Ligeti Richárd: Keményen készülnek a lányok a nemzetközi versenyekre!

Ahogy beszámoltunk róla, a Haladás Sportkomplexumban edzőtáborozott a magyar leány korosztályos birkózó válogatott. A kadet és a serdülőkorú ifjú hölgyek napi két tréningen vettek...

Korosztályos birkózó hölgyek készülnek a Haladás Sportkomplexumban

Gőzerővel készülnek a közelgő korosztályos versenyekre a magyar utánpótlás válogatott hölgy birkozói. Ligeti Richárd, a Haladás VSE edzője még az év elején kapott felkérést...

Magyar bajnoki címet szerzett a Haladás birkózója

Kiváló esztendőt tudhat maga mögött a Haladás VSE kiváló birkózója Gellén Milán. A 17 éves sportoló Európa-bajnoki bronzérmét követően az országos bajnokságon is éremesélyesként...

A negyedik arany: Lőrincz Tamás is olimpiai bajnok!

Majoros István athéni sikere után tizenhét évvel megszületett a magyar birkózósport 20. olimpiai aranyérme. Történt ugyanis, hogy a 34 esztendős Lőrincz Tamás olimpiai döntővel búcsúzott...

Darts

Halálcsoport és kiváló meccsek várták a darts kedvelőit

A múlt hét pénteken még az igazolt versenyzők számára rendezték meg a Magyar Darts Szövetség égisze alatt meghirdetett Darts ligafordulót. Ugyanakkor nem maradtak a...

Tarolt a Szomszéd Darts SE a szombathelyi ligafordulón

Komoly tétje van a Magyar Darts Szövetség égisze alatt megrendezett regionális liga fordulóknak. Egyrészt a versenyzők folyamatos terhelése, másrészt a legeredményesebb sportolók az év...

A hétvégén folytatódik az SZDCSE open versenye

Továbbra is rendkívüli népszerűségnek örvend régiónkban a darts. A kocsmasportok királynőjének is tartott sportág kicsiket és nagyokat egyaránt vonzza a különböző rendezvényekre. Ezt ragadta...

Gógánfán is remekelt Kámán Lehel

Hogy mennyire kiemelt régióvá vált a darts térképén Szombathely és környéke, arról a legutóbbi hétvégén megrendezett Summer Open ad bővebb betekintést. A Szombathelyi Darts...

E-sport

Potyogtak a gólok a Ratmayer-kupa során is

Az elmúlt hetekben tapasztalt rekkenő forróságot csakis a vízparton lehet kibírni. Pláne, hogy ilyenkor valamennyi csapatsportban holtszezon van vagy épp felkészülési időszakban tartanak a...

Ha nincs még programod vasárnapra, ragadj kontrollert!

Az utóbbi évtized során roham léptékben növekszik az elektronikus sportok űzőinek és követőinek száma. Ez nem is véletlen, hiszen a számítógépes játékok mellett a...

Remek e-sport tematikájú szobrokat készít egy magyar művész

Domonkos Dávid neve az esport1.hu-nak köszönhetően került a látókörünkbe. A fiatal magyar művész ugyanis remek alkotásokat készít, és oszt meg rajongóival az Instagram profilján...

Hasít az új évben az eSport Szombathely is

Időről-időre beszámolunk az elektronikus sportok világáról is, legyen szó világbajnokságról vagy házi kupáról. Így tettünk a legutóbb is, amikor karácsonyt megelőzően az eSport Szombathely...

Fogathajtás

Futás

Az ég is megtisztelte a IV. Intersport Savaria Félmaratont

Néhány évvel ezelőtt még csak egy gondolat volt egy esetleges futóverseny megszervezése és annak lebonyolítása. Aztán jött Pátkai Attila, majd a Szombathelyi Futóklub -...

Közös futással ünnepelték a sportbarátok a Március 15-ét

Nem kell hozzá alkalom, hogy felkapjuk a nyúlcipőt és tegyünk az egészségünkért. Ez is lehetne egy jó mottó, ha a mozgás mellett szeretnénk letenni...

Pinka Extrém terepfutással kezdődik a hétvége

Ahogy korábban beszámoltunk róla az Alpokalja SK jubilemumi tizedik éve szervez a régióba kiemelt terepfutóversenyeket. A 2023-as évben három állomáson is bizonyíthatnak a sportbarátok,...

Rengetegen csatlakoztak a hétvégi tájfutóversenyhez

Szombat délelőtt ismét élettel telt meg a Szombathelyi Parkerdő, hiszen a jubiláló Alpokalja Sport Kör családi futóversenyre csábította a mozgásra vágyó sportbarátokat. Ennek megfelelően...

Futsal

Vereséggel kezdte a bajnokságot a Hali-fakó

A nyári felkészülést követően megkezdődött a bajnoki pontvadászat a Haladás VSE II. számú csapatának is. Az NB II. nyugati csoportjában érdekelt vasi zöld-fehérek az...

A várt nagy csatát hozta a Mezei Vill-Haladás párharc

Az eddig lejátszott mérkőzésekre lehetett azt mondani, hogy hozta a kötelezőt a címvédő Haladás. Az első két fordulóban ugyan a vártnál nehezebben gyűjtötte be...

Haladás: Jöhet a szezon első komolyabb rangadója

Nem lehet panasza a szurkolóknak, hiszen az élvonalbeli futsal bajnokság egyik legerősebb keretével rendelkező vasi alakulat szárnyal az új idényben. Felipe Conde tanítványai az...

Gombfoci

Gombfoci felsőfokon!

A magyar szektorlabda sportág krémje először randevúzott Szombathelyen. A hazai gombfoci pontvadászat elitjében szereplő Vasi Gombfoci Egyesület első alkalommal adott otthon bajnoki fordulónak. A...

ÉLŐben: Gombfoci NB I Szombathelyről!

Reggel 9.20 óta tartanak a bajnoki meccsek. Az 1., fővárosban rendezett forduló után 3. helyen álló Vasi Gombfoci Egyesület nagyon szeretné, ha sikerülne megszorongatni...

Dobogós helyen a vasi gombozók!

Benkő János, a VGE elnöke örömmel újságolta honlapunknak, hogy az elmúlt időszakban olyan sportolókat sikerült Szombathelyre csábítani, mint Koczor János egyéni világbajnok, vagy az...

Vasárnap is hálószaggató gólok potyogtak Táplánszentkereszten

A Magyar Asztali-labdarúgó Szövetség égisze alatt immár 7. alkalommal rendezték meg a Vas megyei bajnokságot, amelyre a legnagyobb nevek közül többen is részt vettek....

Jégkorong

Dobogós helyezést ért a Pinkvinek győzelme

Különleges mérkőzés várta vasárnap este a szombathelyi jégcsarnokba kilátogatókat, hiszen január utolsó hétvégéje egyben azt is jelentette, hogy bezárja kapuit néhány hétre a létesítmény....

Két magyar játékos is meghívót kapott az All Star-gálára

Két magyar válogatott játékos, Garát-Gasparics Fanni és Taylor Baker is meghívót kapott a tengerentúli női profi jégkorongliga (PHF) január 29-i All Star-gálájára.     A torontói eseményen...

Január végén bezár a szombathelyi jégcsarnok, jön a profilváltás

A növekvő energiaárak miatt január végén bezár a szombathelyi jégcsarnok, de bíznak abban, hogy augusztusban az üzemeltetővel közösen ki tudnak találni valamit, és újra...

Vereséggel kezdte az évet a Szombathelyi Pinkvinek

A 2021-es esztendőben megalakult a Szombathelyi Pingvinek női szakosztálya, amely már az első évében meglepte a mezőnyt. A remek eredményt az új idényben is...

K1

Ernesto Hoost Répcelakon!

Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy június 3-án egy igazi világsztár látogat el edzőként, előadóként a répcelaki Répce Sportcsarnokban megrendezésre kerülő, a helyi Rakurai Karate...

Farkasszem és befeszített izmok: mérlegre álltak a ketrecharcosok

Korábban már megírtuk, hogy a Sárvár Arénában április 15-én rendezik meg azt a jótékonysági küzdősport-gálát, amelyen 5 ország, 20 versenyzője lép az oktogonba, a...

,,Ütős kis este volt”: küzdelem, pontozás, leléptetés és kiütés

Hosszú, közel fél éves előkészítő munkát követően szeptember 18-án a Répce Sportcsarnokban került sor a II. Répcelaki Küzdősport Gálára, amelynek előzményeiről ITT, a pénteki...

Staredown: mérlegeltek és egymás szemébe néztek

A szeptember 18-án megrendezésre kerülő, II. Répcelaki Küzdősport Gála hivatalos, nyilvános mérlegelését ma délután rendezték a szombathelyi Haladás Sportkomplexum V.I.P. termének előterében. Gallen Ervintől, a...

Karate

Két versenyen is helytálltak a Leo Karate-do SE sportolói

- A Magyar Bajnokságon Somogyi Laura, Somogyi Dávid, Paksa Botond, Kovács Ákos, Sipos Júlia, Sipos Vencel, és Káldi Kevin indult. Sajnos ez a verseny...

Hazai közönség előtt koronázta meg pályafutását Seregély Gyöngyi

Bizony aligha van rokon vonás a néptánc és a karate között, mégis Seregély Gyöngyi bebizonyította, hogy kiválóan kiegészíti egymást a két mozgásforma. Mindkettő kitartásra...

Farkasszem és befeszített izmok: mérlegre álltak a ketrecharcosok

Korábban már megírtuk, hogy a Sárvár Arénában április 15-én rendezik meg azt a jótékonysági küzdősport-gálát, amelyen 5 ország, 20 versenyzője lép az oktogonba, a...

Taroltak a Leo SE karatékái a Mikulás kupán

Igazán eredményes évet zártak a „Leo” Karate-do SE Egyesület, ahol hosszú évek óta a sport és a mozgás szeretetére is megtanítják a gyerekeket. Nem...

Kézilabda

Jól sikerült a Hali nyári kézilabda tábora

A nyári pihenőt követően lassan munkába áll valamennyi sportegyesület. Így tett a Haladás VSE fiú kézilabda szakosztálya is, amely a felkészülést megelőzően csapatépítő jellegű...

Elkészült az SZKKA bajnoki menetrendje is

Hajrájához közeledik a hat hetes felkészülési időszakot tekintve az SZKKA. A női NB I/B-s mezőnyben induló vasi gárda az állóképesség fejlesztése mellett a taktikai...

Októberben startol a Danube Handball Cup

Évek óta kiváló baráti és sportkapcsolatokat ápol az SZKKA közössége a bécsi Hypo, a dunaszerdahelyi és a pozsonyi kézilabdacsapattal. Ezt az együttműködést koronázta meg...

Magabiztos szombathelyiek: SZKKA – HYPO NOE 37-27

A szombathelyi klub honlapjának tudósításából kiderül, hogy a negyvenötszörös osztrák bajnok és nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes Hypo Niederösterreich csapata látogatott kedden este a Haladás Sportkomplexum...

Kick-box

Agrobiós bunyósok is ott lesznek a világbajnokságon

A legutóbbi hétvégén a vasi vármegyeszekhelyen, az ELTE-SEK csarnoka adott otthont a Kick-box Felnőtt és Master Class Magyar Bajnokság döntőjének. Hazánk legtehetségesebb versenyzői érkeztek...

Hazai pályán is brillírozott a Controll SE

Szinte egymást érik a versenyek a vasi kick-box képviselői számára. Alig, hogy hazatértek külföldről a korosztályos erőpróbáról, máris újabb rendezvényen szerepeltek Dancsó Zoltán és...

Tarolt a magyar válogatott az utánpótlás Európa-bajnokságon

A legutóbbi hétvégén Törökországra figyelt a kick-box sportág képviselői, hiszen Isztambul adott otthont a WAKO utánpótlás kick-box Európa-bajnokság. A magyar válogatott 142 versenyzővel vett...

A legjobb fiatal kick-box versenyzők edzettek idén is Vépen

A félerős technikákat alkalmazó light-contact és kick-light szabályrendszerek, valamint a ringben kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szakágak legjobb hazai fiataljai edzettek együtt Vépen...

Kosárlabda

Olasz meló után: Milyen Falcót láthatunk az új szezonban? (2. rész)

Sorozatunk első epizódjában az irányítókat vettük górcső alá. Akciódús olasz melót zárt hétvégén a Falco KC. A sárga-fekete csapat 24 óra leforgása alatt két izmos...

Falco: szoros győzelem a Napoli ellen

Falco-Vulcano Energia KC – GEVI Napoli 92-90 (20-28, 29-18, 19-23, 24-21) Falco: Tanoh Dez 2, Pongó 6, Tiby 13/3, Keller 2, Pot 8, Perl 23/6,...

Feldobás előtt: Milyen Falcót láthatunk az új szezonban? (1. rész)

Kulcspozíció, ahova mindenképpen igazolni kellett. Az előző szezonban bajnok és kupagyőztes Falco KC mindössze egyetlen rutinos irányítóval „vészelte át” (rövid idézet Milos Konakov vezetőedzőtől)...

Harmadszor sem termett babér az Egis Körmend együttesének

Gőzerővel dolgoznak az élvonalban szereplő kosárlabda együttesek a közelgő bajnoki szezonrajtra. A Falco mellett a másik Vas vármegyei alakulat, az Egis Körmend is keményen...

Kötélugrás

Eseménydús volt a szombathelyi kötélugrók hétvégéje

A versenyszezon gőzerővel zajlik, amelyekről rendre érmekkel térnek haza a Kötékugró Klub Szombathely kis sportolóik. Füle Magdolna és Bánhegyi Attila tanítványai idén már több...

Újra parketten a szombathelyi kötélugrók

Hosszú idő után újra versenyeztek a Kötélugro Klub Szombathely versenyzői. December 11-én az Egerben megrendezett országos kétköteles bajnokságon a klub három fős csapata első...

Szombathelyi kötélugró-sikerek Németországban

Az öt országból érkezett versenyzők és nézők állva tapsolták Nagy Lottit, aki a sportág egyik, ha nem a legnehezebb versenyszámában, 219 triplájával mindenkit maga...

Közönségsikert aratva lettek országos bajnokok a kötélugrók

Bánhegyi Attila klubelnök és Füle Magdolna vezetőedző 3 - 1 gyerek, 1 serdülő és 1 ifjúsági - csapatot készített fel a június 12-i fővárosi...

Külföldi sport

Ulysses Diaz történelmi pofont jegyez

A koronavírus-járvány árnyékában is akadnak sportcsemegék, amelyek valóban elismerést érdemelnek. Ilyen teljesítmény volt Ulysses Diaz ütése is, ami alighanem a sportág egyik leggyorsabb kiütésének...

Kizárhatják Spanyolországot a 2018-as Világbajnokságról?

Spanyol sajtóhírek szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azzal fenyegeti a spanyol szövetséget, hogy felfüggeszti FIFA-tagságát, amennyiben a politika befolyásolja a szövetség belügyeit. Ha a spanyol...

Tininindzsa teknőcök futottak a pályára a PSG meccsén

A francia bajnokság 18. fordulójában a Paris Saint German csapata a Renneshez látogatott. A találkozó 75. percében érdekes jelenet játszódott le, amikor Edinson Cavani belőtte...

Aubameyang árulja a járgányát, potom 85 millióért bárki megveheti

Pierre-Emerick Aubameyang, a Borussia Dortmund támadója egy német oldalon árulja csúcskategóriás gépjárművét, ami egy újabb jele lehet annak, hogy távozna a sárga-feketéktől. Aubameyang korábban tett célzásokat...

Labdarúgás

Érdekes rekordot döntött meg légiósunk

Gazdag Dániel érdekes rekordot döntött meg az MLS-ben: a magyar válogatott támadó a Cincinnati elleni bajnokin 10. büntetőjét értékesítette a szezonban, eddig korábban senki...

Megyei II.: kiütéssel nyert a Lukácsháza és a Bajánsenye

A Vas Vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokságokban is lezajlottak az 5. forduló küzdelmei, mindkét régióban remek meccseket játszottak.  Jegyzőkönyvek, tabella Ismételten győzni tudott a Boba és...

Válogatott mennyei megyei pillanatok

Jó szokásunkhoz híven ezúttal is elhoztunk pár remek pillanatot a nagyvilág alsóbb osztályú labdarúgó bajnokságaiból. Lesz itt kötény, pofon, de még fekvőtámasz is!   A bejegyzés...

Megyei I.: Szoros meccsek jellemezték az 5. fordulót

A Vas Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában remek mérkőzéseket játszottak, szinte minden találkozó szorosan alakult.  Megszerezte első bajnoki pontját a Bük együttese, akik...

Röplabda

Kánikulával búcsúzott a nyártól a Koko Emléktorna

Három napon keresztül pattogott a labda a szombathelyi Termálfürdőben. A nyár utolsó hétvégéjén a kicsik és a nagyok is lehetőséget kaptak, hogy strandröplabdázzanak versenykeretek...

Száz gyermek vett részt a 3. Bedőcs György Emlékversenyen

A nyári felkészülés valamennyi sportegyesület számára kiemelten fontos. Pláne igaz ez a megállapítás akkor, ha egy remek utánpótlásképző műhelyről van szó, amely rengeteg korosztályos...

Az eső megtépázta, de meg nem törte a Termál Kupa résztvevőit

Már két forduló lement a nyári programkínálatból, a strandröplabdázók így már csak egyszer léphettek pályára. A legutóbbi hétvégére szervezett Termál Kupa egyben Kokó Emléktorna...

Nagy siker volt a strandröplabda-bajnokság második fordulója is

A napok óta tartó rekkenő hőség miatt nem volt könnyű dolga a szervezőknek a városi strandröplabda-bajnokság miatt. A homok felső rétege szinte teljesen kiszáradt,...

Sakk

Jól szerepeltek a vasi sakkozók a diákolimpiai döntőben

Az elmúlt hetek során több országos diákolimpiai döntőnek adott otthont Szombathely. A kispályás labdarúgás és tollaslabdát követően a sakkozók is a vasi vármegyeszékhelyen csaptak...

A vártnak megfelelő eredményt hoztak a Haladás sakkozói

Néhány héttel ezelőtt történelmi pillanatokra került sor, hiszen korábban még sosem fordult elő, hogy csapatbajnoki mérkőzéseknek adjon otthont a Szombathelyi Városháza. Különlegességét tovább fokozta,...

Minden fronton a Haladás nyerte a rangadót

Mindent tekintetben történelmi játéknapot zárt a Haladás VSE sakk szakosztálya, amely a legutóbbi hétvégén új helyszínen játszotta valamennyi együttesével soron következő csapatbajnoki mérkőzéseit. Ezúttal...

Nagy siker volt a Tetra Grand Prix szombathelyi állomása

Gőzerővel zajlanak a küzdelmek valamennyi osztályban a sakkozók számára. Ugyakkor a két szomszédos vármegye - a győri és a vasi - közös összefogásából megvalósult...

Sporthorgászat

Folytatódik a haltelepítés a sporthorgászok legnagyobb örömére

Kiválóan sikeredett a legutóbbi hétvégén megrendezett Halas napok, amelyek a megszokottak szerint a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének bázisaként szolgáló Vaskeresztes adott otthont. A...

Izgalmas kárászfogó verseny Püspökmolnáriban

Az egyik legjobb régiónak számít Vas vármegye a sporthorgászok számára. Legyen profi vagy lelkes amatőr pecás az ember, itt biztosan megtalálja a számítását. A...

Az Abért-tavon versengtek a legjobb horgászok

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége versenysorozatának harmadik állomását rendezték a legutóbbi hétvégén. Ezúttal a lukácsházi Abért-tó partján találkoztak a legjobb pecások és nem...

Közel ötven fő vett részt az év első pecaversenyén

Hosszas szünet után megkezdődött a versenyszezon a horgászok számára. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége "Vasi Vizek Legjobb Sporthorgásza" elnevezésű sorozat első erőpróbáját ezúttal...

Súlyemelés

Kiválóan szerepelt Molnár Kinga a junior bajnokságon

A Magyar Súlyemelő Szövetség 2023. évi férfi, női junior súlyemelő országos bajnokságával elkezdődött a szakág képviselői számára az őszi versenyidény. Az idei erőpróbának ezúttal...

Csinos, híres, és valószínűleg simán felemel téged is

A 27 éves Maddison Pannell olimpián is indult már súlyemelőként, népszerűségét pedig nem csak annak köszönheti az amerikai sportoló, hogy nagyon tehetséges, hanem annak...

Szakítás és lökés: tizenkettedszer lesz Tóth Géza súlyemelőverseny Szombathelyen

Követendő tradíciók, kiemelt figyelem és rendkívül nagy népszerűség jellemzi évek óta a szombathelyi Tóth Géza súlyemelő versenyt. Idén már 12. alkalommal randevúznak az ország...

Hazai környezetben kezdődik a szezon a Haladás súlyemelőinek

Az elmúlt esztendőt rendkívül sikeresen zárta a Haladás VSE súlyemelő szakosztálya. Valamennyi korosztályban hazai és nemzetközi szinten kiugró eredményekkel térhettek haza márkus Erzsébet tanítványai....

Teke

Éremmel zárta az Ünnepi Heteket az AHSE Aqua Nívó csapata

Ahogy beszámoltunk róla, véget ért Szombathelyen a Szabadidősport Szövetség égisze alatt megrendezett városi-városkörnyéki bajnokság. A csapatok és az egyéni legjobbak méltán vehették át elismeréseiket...

Megtartották szezonzáró ünnepségüket a tekések is

Szinte valamennyi szakágban beköszöntött a nyár, ami egyben azt is jelenti, hogy összegzésre kerülnek az elmúlt hetek, hónapok eredményei. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség égisze...

Szín-Arany Kupáért csaptak össze a sportbarátok

Nincs annál szebb üzenet, amikor a sport két egymástól távol eső csoportot hoz egymáshoz közel. Az életben ugyanis mindenkit más és más érdekel, egy...

Nagy csatában maradt alul a Szentgotthárd esélyesebb ellenfelével szemben

A Répcelak után a Szentgotthárdnak sem sikerült sikerrel zárnia az őszi szezon küzdelmeit, a Kaposvár erősebb ellenfélnek bizonyult.  Az első körben ugyan jól kezdtek a...

Tenisz

Célegyenesbe értek a teniszmeccsek

Áprilistól, szinte minden hétvégén pattogott, pattog a teniszlabda a Késmark utcai Savaria Tenisz-centrum pályáin, ahol lassan a végkifejlet következik. A legutóbbi pénteken is 6 csapat...

Teniszbarátság a karnevál idején

Idén is, mint eddig Szombathelyen mindig, a Savaria Tenisz Klub Késmárk utcai teniszcentrumában "feszültek egymásnak" a felek, a nagy hőségre való tekintettel megegyezve abban,...

Tenisz: Emlékverseny négy kategóriában – a Pandan Kft. Kupáért

Kategóriák: Férfi egyes - korhatármegkötés nélkül - “Nyílt kategória” - max. 16-os tábla, Női páros - szintén “Nyílt kategória” - max. 6 páros Férfi páros - szintén...

Célegyenesben az “Alpok Dent Tenisz Csapatbajnokság Szombathely”

A  “+50 férfi csapat” kategóriában a “FOLT“ csapata 3:0 arányban győzött a Catomio János, Kiss Gyula, Kupi Kálmán összetételű “Álprofik” együttese ellen. A “FOLT”...

Úszás

Kós Hubert nagyszerű úszással világbajnok 200 háton!

Szó szerint bearanyozta a pénteki napot Kós Hubert, a 20 éves úszó elképesztő úszással megnyerte a férfi 200 méteres hátúszást. Két magyarral a medencében indult a...

Az Úszó Nemzet Program kiemelt szereplője lett az ELTE-SEK

Kétnapos továbbképzéssel vette kezdetét Szombathelynek az Úszó Nemzet Program. A Magyar Úszó Szövetség kezdeményezésére életrehívott kezdeményezésnek köszönhetően nyolc felsőoktatási intézmény képzi majd azokat az...

Értékes pontot szerzett Papp Kristóf

Egy renkdívül hosszú alapozás és felkészülés után megterhelő utazás végén léphetett a rajtkőre a vasi különítmény. Debrecen ad otthont az utolsó idei korosztályos Országos...

Lisztes Dusán és Csóka Dóra kiemelkedő idővel nyerték az 50 méteres...

A csodálatos környezetben fekvő Tófürdő tanmedencéjében és az 50 méteres nagy medencéjében megrendezett versenyen közel százan tettek próbát a korosztályoknak kiírt táv minél gyorsabb...

Versenytánc

“Szombathely! Táncra fel!”

Az Agora Sportház neve szinte egybeforrt a Savaria Nemzetközi Táncversennyel. A létesítmény idén 60 éves, kisebb fennakadásokat leszámítva a rendezvénnyel együtt nőtt fel. Csupán...

Szlovákiában tarolt a celldömölki Rocky-Dilly

Az országos diákolimpiai döntőt követően sincs megállás a vasi rocky-sok számára, akik a legutóbb Szlovákiát vették célba, hogy részt vegyenek egy nemzetközi erőpróbán. A...

Taroltak a Diákolimpián a vasi rocky-sok

A tanév végén valamennyi sportágban megrendezik az országos diákolimpiai döntőket. Így volt ez az Akrobatikus Rock and Roll képviselői számára is. A Magyar Diákolimpiai...

Westside-éremeső Horvátországban!

A tavaszi felkészülés egyik fontos állomása volt a Westside TSE számára a Dance Fusion Contest, amely szép sikerekkel ért véget. Ebből erőt merítve dolgoztak...

Vidéki sport

Vassurányi Sportnapok: az egészségmegőrzés és csapatépítés jegyében

Komoly előkészületek után még az égiek is megtisztelték a Vassurányban megvalósuló sportnapokat. Ezúttal már sokkal színesebb kínálat várta a környékről érkező érdeklődőket is és...

Aktív kikapcsolódásra csábít mindenkit a Vassurányi Sportnapok

Nem szakít a hagyományokkal Vassurány és idén is megrendezi hagyományos sportos hétvégéjét. Idén már több helyszínen szórakozhatnak a kilátogató vendégek, akik a koncertek mellett...

A megyei foci halála miatt beteg a magyar futball?

Az internet talán az egyik legjobb találmány, amivel szinte azonnal informálódhatunk, akár a kedvenc csapatunk legfrissebb eredményeiről, akár az amatőr labdarúgásról is. Két, a...

Vízilabda

Vereséggel, de az előkelő 5.helyen zárta a bajnokságot az AVUS

AVUS - VIWA OSC 8-14 (2-2, 3-4, 2-4, 1-4) férfi vízilabda OB I/B, Szombathely AVUS Aréna - 100 néző A szombathelyieknél Hajmási András 3, Maciejewski Andrzej...

Szomorú szombat: Eszterházy-AVUS 12-11

Eszterházy SC - AVUS 12-11 (3-3, 4-3, 1-4, 4-1) Az OB I/B férfi vízilabda-bajnokság, 25. forduló - Eger A szombathelyieknél Sági Benjámin, Kovács Kevin, Maciejewski Andrzej...

Bravúr az angyalföldiek ellen: AVUS – ASI DSE 11-5

AVUS - ASI DSE 11-5 (3-1, 3-1, 2-1, 3-2) Férfi vízilabda OB I/B - Szombathely, AVUS-aréna, 100 néző A szombathelyieknél Csaba M. 3, Szőke Sz., Hajmási...

Gólparádé a medencében: AVUS – Neptun 18-6

AVUS - Neptun VSC 18-6 (4-0, 7-2, 5-1, 2-3) Férfi vízilabda OB I/B-s bajnoki mérkőzés - AVUS-aréna, Szombathely 100 néző A szombathelyi gólokat Kertész Bence (4),...

Gyorshírek