Koszogovits Norbert neve a sportbarátok – azon belül is az akrobatikus rock and roll táncsport berkein – ismerősen cseng. A Szombathelyen született sportoló versenytáncosként kezdte pályafutását, majd karrierje kapott egy kisebb gellert és a Nyugat-magyarországi régió egyik legtehetségesebb szakvezetőjévé vált az évek alatt.

Az Ő közreműködésével született meg és vált országos, később nemzetközi hírűvé a celldömölki Rocky Dilly ARRC egyesület, ahol több tucat versenyző pallérozta tudását és szorgalmasan gyűjtögették az érmeket, helyezéseket. Koszogovits Norbertnek és Molnár Nórának köszönhetően igazi fellegvárrá vált a régió, hiszen már nemcsak Vas megyében készítik fel a gyerekeket.

Az Államalapítás ünnepén Celldömölk városában is ceremónia keretein belül jutalmazták a település fejlődéséért valamint sikeréért tevékenyen dolgozó hölgyeket és urakat. Ezen a rendezvényen Koszogovits Norbert “Celldömölk városáért Érdemérem” kitüntetést adományozott kiemelkedő közösségi tevékenységének elismeréseként. Ezúton is gratulál a Hungarysport szerkesztősége a szakedzőnek és további sok sikert kíván pályafutásához!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!