Paralimpiai sportközpont létesül a Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában – jelentette be Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn a Magyar Parasport Napján.

    A sportvezető az elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le a Csepel SC csarnokában, a Bajnokok termében Németh Szilárddal, a Kozma István Birkózó Akadémia alapítójával együtt.
Szabó László az ünnepség keretében megköszönte a kormánynak, hogy egy kormányrendelettel 43 százalékkal megemelte a parasportolók paralimpiai jutalmát.
“Soha ilyen mértékű anyagi elismerésben nem részesültek még a magyar parasportolók, amit ezúton is köszönünk a kormánynak” – hangsúlyozta az MPB elnöke, aki kifejtette, hogy a döntés értelmében 25 millió forintot kap majd a paralimpián aranyérmes sportoló, de az első nyolcban végzettek is megemelt anyagi elismerésben részesülnek, és ez vonatkozik a Szervátültetettek Világjátékán, a Siketlimpián és a Speciális Olimpia Világjátékokon résztvevő sportolókra is.
“Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – Németh Szilárd szerint ez a gondolat vezérelte őket abban, amikor arról döntöttek, hogy a Csepel SC sportlétesítményeiben mindenféleképpen helyet kell adniuk a magyar parasportnak is.
Hozzátette: kormány a napokban egy szimbolikus döntést hozott, amikor a parasportolók jutalmát soha nem látott mértékben megemelte, ugyanakkor az egész magyar sportélethez való hozzáállása hosszú idő óta világos üzenet.
A Kozma István Birkózó Akadémia alapítója szerint a sport nemzeti ügyként, stratégiai ágazatként kezelésének konkrét megvalósítását jelentik a mostanihoz hasonló döntések. Németh Szilárd kiemelte, Csepelen be fogják bizonyítani, hogy ha a fogyatékkal élő sportemberek esélyt kapnak, vannak megfelelő létesítmények és edzők is, akkor pezsgő sportélet alakulhat ki, és az mindenki számára csak jó lehet. Ezáltal a fogyatékkal élő emberek is kiteljesedhetek és lehetőségük lesz arra, hogy teljes életet éljenek.
Németh Szilárd novemberben jelentette be, hogy csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány visszavásárolta a Csepel SC Alapítványt az Indotek Grouptól.
Szabó László az MTI-nek elmondta, hogy az új csarnok a parasport teljes spektrumát kiszolgálja majd, de multifunkcionális lesz, és nemcsak a parasportolók használhatják. A tervek szerint még idén sor kerülhet az alapkő letételére.
A rendezvény végén Szabó László és Németh Szilárd a csörgőlabda válogatott szövetségi kapitánya és egyik játékosa jelenlétében leleplezte a márványtáblát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!