Új helyszínen és időpontban kerül sor a tekvondósok jövő évi olimpiai selejtezőjére.
Az európai szövetség (ETU) szeptemberi közgyűlésén még februári nürnbergi rendezés mellett döntött, most azonban változtatott ezen. A párizsi kvótaszerző verseny Szófiában lesz március 9-10-én – tájékoztatta a magyar szövetség kedden az MTI-t. A verseny egyben a paralimpiai helyekről is dönt.
A bolgár fővárosban rendezték a 2021-es olimpiai selejtezőt is, amelyen Salim Omar Gergely megszerezte az indulási jogot a tokiói játékokra.
Az olimpiai ötödik, kétszeres Európa-bajnok Salim Omar nem hivatalosan már párizsi résztvevőnek tekinthető a magyar szövetség számításai szerint. Rajta kívül az ötkarikás indulásért küzd az idén világbajnok Márton Luana, az Európa Játékokon bronzérmes Patakfalvy Luca és az Eb-harmadik Józsa Levente is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!