A női labdarúgó NB I. 16. fordulójában szombaton a Haladás Viktória a Fehérvár FC vendége volt.
Ami az előzményeket illeti: a Fehérvár FC 15 bajnokiján egyszer nyert, két alkalommal döntetlent játszott és 12-szer kikapott – öt pontot gyűjtött. A piros-kékek a legutóbbi fordulóban 5-0-ra kikaptak a Puskás Akadémia vendégeként. Azt megelőzően pedig 6-0-ra Szegeden, majd Székesfehérváron 1-0-ra az Astrától – azaz tavasszal még nem szereztek gólt és pontot a Fejér megyeiek.
A Haladás Viktória az elmúlt hétvégén nem lépett pályára, szerdán a Magyar Kupa elődöntőjében 2-0-ra kikapott az ETO FC Győrtől. A két csapat őszi meccsén a Haladás Viktória 5-1-re verte a Fehérvárt.
És akkor a mai mecsről: a vasiak ragadták magukhoz a kezdeményezést és hamar vezetést is szereztek. A 9. percben jobb oldali beadás után Németh Mirtill lőtt 11 méterről a hálóba, 0-1.
Három perc múlva már kettővel mentek a vendégek: szép összjáték után Németh Adél jobbról kilőtte a hosszú, jobb alsó sarkot, 0-2.
A folytatásban is a szombathelyiek domináltak, a játék minden elemében a székesfehárváriak fölé nőttek. A 45+1. percben jobb oldali akció végén Németh Mirtil két szép csel után a hálóba bombázott, 0-3.
Szünet után is a vendégek uralták a játékot, igaz, ekkor már a hazaiaknak is voltak helyzeteik. Egy lövést Dobó-Nagy bravúrral ütött ki a bal felső sarok elöl. A 76. percben Németh Adél Kovács Virággal kényszerítőzött, majd beadott, a középen érkező Feketevízi pedig a kapuba kőtt, beállítva ezzel a 0-4-es végeredményt. A hajrában még a csereként beállt Kollár is védett egy nagyot.
A Haladás Viktória jól futballozott, ilyen arányban is teljesem megérdemelten nyert.
Markó Edina: – Nagyon jó teljesítményt nyújtottak a lányok,fegyelmezetten védekeztek, az ellenfél támadásait pedig csírájában elfojtották. A fehárváriaknak csak egy-két helyzetük volt, mi pedig támadásban nagyon kombinatívan, kreatívan futballoztunk, a játékosok sokat mozogtak labda nélkül. Pedig a szerdai kupamérkőzés után nem voltunk frissek, de így is négy gólt szereztünk idegenben.
Fehérvár FC–Haladás Viktória 0-4 (0-3)
Székesfehérvár,, 150 néző, női NB I.-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Kulcsár.
Fehérvár FC: Terestyényi – Ramor, Zuggó (Tóth A., 46.), Szabó E. (Bors, 69.), Jánosi – Szabó B., Földvári, Jánoska (Mihályi, 69.), Romanóczki – Kántor (Czvetnics, 55.), Simon F. Edző: Andorka Péter.
Haladás Viktória: Dobó-Nagy (Kollár, 79.) – Csáki, Balogh, Pintér (Szabó F., 58.) – Németh M., Csizmadia, Urbán (Kránicz, 58.), Kovács V., Varró (Feketevízi, 46.) – Szil (Nagy D., 68.), Feketevízi. Edző: Markó Edina.
Gólszerzők: Németh M. 2, Németh A., Feketevízi

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!