Minden szempontból szomorú vasárnap volt a 2024-es esztendő gyereknapja, hiszen utolsó bajnoki mérkőzését játszotta a Szombathelyi Haladás. Az anyagi gondokkal küzdő együttes nem kapta meg a másodosztályú licenc engedélyt, így a pályán elért eredménytől függetlenül nem indulhat a következő szezonban az NB II-es pontvadászatban. Ez pedig rányomta a bélyegét az összecsapásra.

Több kulcsjátékos szerződést bontott, akadtak rajtuk kívül is hiányzók, így egy meglehetősen felforgatott és fiatal alakulat futott ki a Gyirmót elleni derbire. A hangulatra viszont nem lehetett panasz, mert a szombathelyi szurkolók a Haladás Sportkomplexumtól indulva meg sem álltak Győrig, ahol a kezdősípszót megelőzően, még a lefújás után is éltette a szeretett klubjukat és a játékosokat.

Izgalmasan indult az összecsapás, mert az első percben már védenie kellett a hazai kapusnak, majd a 2. percbeni szögletnél már Ő is tehetetlen volt. Pintér a hosszú sarokra érkező beadásra jól érkezett és a hosszú sarokba bólintott. Szinte felrobbant a hangorkántól a stadion. Majd a Gyirmót játékosai is felébredtek és gyorsan sikerült átvenni a kezdeményezést valamint egyenlítésre is sor került.

A 10. percben Madarász a kimozduló Verpecz mellett a hosszúba blöbbölte a játékszert. Ezután kiegyenlítetté vált a játék, itt is ott is kialakultak kisebb-nagyobb helyzetek, de az újabb gólra a ráadás pillanataig várni kellett. Ekkor buktatás miatt büntetőhöz jutottak a hazaiak. A megítélt tizenegyes mögé Soltész állt, aki testcsellel elküldte Verpeczet az ellenkező sarokba, Ő pedig a jobb sarokba gurított.

A második félidőben sem lohadt a vendég szurkolók lelkesedése, gyúltak az örömtüzek-görögtüzek, a pályán viszont már inkább csak a mezőnyben csorgott a játék. Rácz révén kis híján sikerült a szépítés, de a Hali kapitánya nem talált a kapuba. Bosnjak mester igyekezett a lehetséges jövőt jelentő fiataloknak is játéklehetőséget adni, így akadt olyan labdarúgó, aki itt debütált a felnőttek között.

Az utolsó percig küzdöttek a lelkes Hali játékosok, azonban a pontszerzésre nem volt esélyük, így vállalható vereséggel köszönt el a szezontól és szurkolóktól a vasi együttes főszereplői. A Gyirmót megérdemelt győzelmet szerzett, mégis a legemlékezetesebb ezen a délutánon a szurkolók teljesítménye marad, akik hosszú percekig éltették szeretett csapatukat: “Ki nem ugrál nem Halista hejj, hejj…”

Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás 2-1 (2-1)

Haladás: Verpecz I. – Frák M., Jancsó A., Ene K., Beronja – Szakály A. (Bolla), Erdei C., Baján R. (Mozsár), Rácz B. (Pruska), Rétyi R. (Szvoboda) – Pintér F. (László)
Megbízott vezetőedző: Bosnjak Predrag

Gólszerző: Madarász (10′), Soltész (45′ – büntetőből) illetve Pintér (2′).

Kiállítva: Beronja (93′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!