Egy korszak vége közeleg a magyar kézilabdában: Szucsánszki Zita bejelentette, hogy az idény végén visszavonul. A 147-szeres válogatott irányító neve évek óta egyet jelent a karakterrel, a vezérszereppel és azzal a fajta szenvedéllyel, amely a legnagyobb sportolókat különlegessé teszi.
A hír önmagában is súlyos, de még nagyobb jelentőséget ad neki, hogy nem egy csendes levezetés végéről beszélünk. Szucsánszki Zita még mindig fontos szereplője a magyar kézilabdának, a MOL Esztergommal komoly célokért harcol, és úgy búcsúzhat el, hogy a szezon hajrájában még mindig van miért küzdenie.
Egy ikon mond búcsút
Szucsánszki Zita pályafutása messze túlmutat a számokon, pedig azok is önmagukért beszélnek. A magyar kézilabda egyik meghatározó alakja volt klubszinten és a válogatottban is, hosszú éveken át olyan stabil pontként, akire a legfontosabb pillanatokban is lehetett számítani.
Az ő története azért különleges, mert nemcsak eredményekről szól, hanem karakterről is. Mindig ott volt benne az a fajta tartás, amely miatt a szurkolók nem egyszerűen jó játékosként, hanem példaképként tekintettek rá. A pályán vezér volt, az öltözőben meghatározó személyiség, a lelátón pedig sokak számára a küzdőszellem szimbóluma.
Nem hirtelen döntés született
A mostani bejelentés mögött nem pillanatnyi ötlet áll, hanem egy hosszabb folyamat lezárása. Szucsánszki Zita az elmúlt időszakban már egyre erősebben érezhette, hogy a teste jelzéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy ilyen karrier végén ez gyakran a legnehezebb pillanat: amikor a fej még menne tovább, de a fizikai terhelés már egyre nagyobb árat kér.
Ettől lesz igazán emberi ez a búcsú. Nem egy külső kényszer, nem egy váratlan fordulat, hanem egy olyan döntés körvonalazódott, amely mögött ott van a tapasztalat, az önismeret és a józanság. Ez mindig külön tiszteletet érdemel egy ekkora sportolónál.
A Fradi után Esztergomban is maradandót alkotott
A legtöbb magyar szurkoló számára Szucsánszki Zita neve örökre összefonódik a Ferencvárossal. A Fradinál nemcsak sikereket ért el, hanem valódi klubikonná vált, olyan játékossá, aki hosszú éveken át meghatározta az együttes arculatát.
Ami pedig különösen szép a történetében, hogy a ferencvárosi korszak után sem egyszerű levezetés következett. Esztergomban új fejezetet nyitott, és megmutatta, hogy tapasztalattal, tudással és mentalitással új közegben is lehet meghatározó szerepet betölteni. Ez sokszor nehezebb, mint a csúcson maradni, éppen ezért külön értéke van annak, amit az utóbbi időszakban is hozzátett a magyar női kézilabdához.
Még nincs vége, jön a nagy hajrá
A visszavonulás bejelentése ellenére Szucsánszki Zita története még nem ért véget. Ez teszi igazán érdekessé a mostani helyzetet: a búcsú nem egy lezárt múlt, hanem egy még futó szezon közepén érkezett, amelyben komoly célok maradtak a csapat előtt.
A MOL Esztergom még fontos hetek előtt áll, és az Európa-liga négyes döntője különösen izgalmas keretet adhat a búcsúnak. Egy ilyen végjátékban minden mozdulat, minden győzelem és minden nagy pillanat plusz jelentést kap. Egy klasszis utolsó hónapjai eleve érzelmesek, de amikor még komoly tét is társul hozzájuk, abból könnyen emlékezetes történet lesz.
A magyar kézilabda egyik nagy alakja távozik
Szucsánszki Zita visszavonulása nemcsak egy játékos személyes döntése, hanem egy fontos korszak lezárása a magyar sportban. Az ilyen sportolók ritkák: hosszú időn át képesek magas szinten teljesíteni, közben megőrzik a hitelességüket, és a pályán kívül is súlyt adnak annak, amit képviselnek.
A 147 válogatottság, a rengeteg nagy meccs, a klubsikerek és a nemzetközi szereplések önmagukban is kiemelik a mezőnyből. De ami talán még ennél is fontosabb, hogy Szucsánszki Zita sosem tűnt egyszerűen csak egy kiváló kézilabdázónak. Sokkal inkább olyan figurának, aki korszakot jelölt a magyar női kézilabdában.
A búcsú egyszerre fájdalmas és szép
Minden nagy visszavonulásban van valami nehezen feldolgozható. A szurkoló mindig azt érzi, jó lenne még tovább látni a kedvencet a pályán, még egyszer átélni ugyanazokat a pillanatokat, még egyszer látni azt a jól ismert mozdulatot, azt a vezéri gesztust, azt a bizonyos tüzet.
Közben mégis van valami szép abban, amikor egy sportoló maga mondja ki, mikor jött el az idő. Szucsánszki Zita most pontosan ezt tette meg. Nem zajos, nem drámai módon, hanem úgy, ahogyan a legnagyobbak szokták: méltósággal, őszintén, a sportág iránti szeretetet továbbra is megőrizve.
Még egyszer utoljára nagyot szólhat
A következő hetekben ezért minden mérkőzése külön figyelmet kap majd. Nemcsak azért, mert közeledik a búcsú, hanem azért is, mert egy ekkora játékosnál mindig ott van a lehetőség, hogy a végén még egyszer főszereplő legyen.
Ez lehet az egész történet legszebb része. Hogy a visszavonulás híre nem lezár, hanem még inkább ráirányítja a figyelmet arra, milyen sokat adott Szucsánszki Zita a magyar kézilabdának. És arra is, hogy talán még nincs meg az utolsó nagy pillanata.
