Ismét jön a Fradi, de most az uszodába!

Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokkal a soraiban érkezik Szombathelyre a Ferencváros vízilabda-csapata, szombaton folytatódik ugyanis az OB I-es bajnokság.

0
86
A szombathelyi csapat
Fotó: hungarysport.hu

Az OB I ,A’ csoportjában, az alapszakaszban már mindenki találkozott mindenkivel, vagyis az első kör véget ért, a Ferencváros 7 lejátszott meccs után 6 győzelemmel és 1 vereséggel a BL-győztes Szolnok mögött a 2. helyen áll, míg az újonc AVUS csapata 2 győzelemmel és 7 vereséggel a Kaposvárt és az UVSE-t megelőzve a 6. helyen tanyázik.
Nézzük, mire számítanak a szombathelyi pólósok.

Takács Kristóf: az elmúlt időszakban kemény edzéseket végeztünk, kevésbé a Fradira fókuszáltunk. A következő fontos meccsünk csak januárban lesz, ezért az erőfejlesztésen volt a hangsúly leginkább, persze sokat is úsztunk.

A héten már a gyakorlás is előtérbe lett helyezve, hogy helyt tudjunk állni. A csapattól a tisztes helytállás várható el – tette hozzá.

 

 

 

Hajmási András: nem készülünk kimondottan rájuk, a saját játékunkat próbáljuk játszani. A csapattól azt várom, hogy az elejétől kezdve vegyük fel velük a ,,kesztyűt”, próbáljuk 15-nél kevesebb gólon tartani őket. Magamtól azt várom, hogy tanuljak és próbáljak nagyobb hiba nélkül játszani és az adódó lehetőségeimből kihozni a maximumot.

 

Ekler Bendegúz: igazából mindenképp a helytállás a cél, de ebben a Fradiban nagyon sok jó játékos van, közöttük olimpiai- világ- és Európa-bajnokok. Nekünk főleg a tapasztalatszerzés a célunk és, hogy minél kevesebb gólt kapjunk.

 

 

 

 

Az Aligátor Vízilabda Kft. – FTC PQS Waterpolo bajnoki meccs szombaton 17 órakor kezdődik a Fedett uszodában.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here