A Magyar Sportok Házában megtartott keddi sorsoláson megtudtuk, hogy az első napon a negyeddöntőket, a második napon az elődöntőket bonyolítják le, míg a harmadik nap a 3-4. helyért és az 1-2. helyért küzdenek meg a csapatok.

A sorsolás előtt Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, hogy ugyan sokat dolgoztak azon, hogy Budapesten legyen az idei döntő, de ennek megszervezése, csarnokproblémák miatt nem sikerült, ugyanakkor bíznak benne, hogy Debrecenben is több ezer érdeklődője lesz a Magyar Kupa nyolcas döntőjének.
Kiismerhetetlen a bajnokság, bármelyik csapat tud győzni, mindez a minőség javulását okozza, és bízom abban is, hogy még több fiatal kosárlabdázó hamarosan beépülhet a csapatokba – tette hozzá az MKOSZ elnöke.

Bodnár Péter főtitkár szintén a helyszín kiválasztásáról beszélt, amikor elmondta, hogy továbbra sem kívánnak versenyelőnyt adni senkinek, tehát nem akarták idén sem azt, hogy otthon játszhasson bármelyik résztvevő is.

Azt szerettük volna, hogy a szurkolók számára könnyen megközelíthető helyen legyen az idei kupadöntő is, és minimum 3000-es szurkolói befogadású csarnok szükségeltetett. A szurkolói igényeket szeretnénk mindig kielégíteni. A budapesti Tüske csarnok a jégkorongozókkal kötött egész évre szóló bérleti szerződést, ezért az nem jöhetett számításba. A tavalyi győri helyszín foglalt volt, ezért a debreceni Főnix csarnok jöhetett csak számításba, itt pedig a szállodák is kiválóan felkészültek a csapatok és a szurkolók fogadására. Persze a nyugat-magyarországi csapatoknak ez nem a legmegfelelőbb, de talán nem ez dönt majd – fogalmazott a főtitkár.

Halmos Péter, a versenyiroda vezetője arról beszélt, hogy a sorsolás nem befolyásolja a tv-közvetítéseket. Az 1-2. napon a 18 órás meccset adja az M4 Sport, a 3. napon pedig a 17.30-kor kezdődő döntőt közvetíti. Az élőben nem adott meccseket online stream-en követhetik a szurkolók.

A negyeddöntők párosításai:
2018. február 16. (péntek):
13:00: Pécsi VSK-PANNONPOWER – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

A Falco vezérszurkolója, Viszket Norbert remeknek minősítette a sorsolást.

Számunkra kedvező ágra kerültünk, annak ellenére, hogy semleges helyszínen lesz a Magyar Kupa nyolcas döntője, szerintem nem lehet probléma a 4 közé, majd a döntőbe jutás sem. Rajtunk, szurkolókon ezúttal sem múlik majd, ez az életünk, pénteken húsz-harmincan, ha továbbjutunk szombaton még többen leszünk ott Debrecenben – nyilatkozott érdeklődésünkre Viszi.

15:30: Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE
18:00: Alba Fehérvár – Egis Körmend
20:00: KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK

Az elődöntők párosításai:
2018. február 17. (szombat):
15:30: Pécsi VSK-PANNONPOWER/Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK/Atomerőmű SE
18:00: Alba Fehérvár/Egis Körmend – KTE-Duna Aszfalt/Szolnoki Olaj KK.

Helyosztók:
2018. február 18. (vasárnap):
15:00: Bronzmeccs
17:30: Döntő

A kupagyőztes 3 millió, a 2. helyezett 1,5 millió, míg a 3. helyezett 900 ezer fornt pénzdíjat vehet majd át.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!