MAFC – EGIS KÖRMEND
62-73
(20-16, 17-22, 10-17, 15-18)

Körmend: Halász 16/9, Hollins 12/3, Ferencz 10/9, Tuoyo 3, Horti 2.
Csere: Fanning 14/3, Csorvási 10, Davis 4, Bán 2, Oroszi -, Németh -.
Vezetőedző: Gasper Potocnik

Már a találkozó elején látni lehetett, hogy komolyan veszi a MAFC, amely mindenképpen szeretett volna meglepetést okozni. Ennek megfelelően remekül kezdték a mérkőzést és már a negyed közepére állandósítani tudták előnyüket. McCray és Davis potjaival állandósult a 4-6 pontos fővárosi fór. Potocnik mester becsületesen forgatta játékosait, de nehezen találtak fogást a vendégek a hazaiakon. Majd a második negyed közepén Hot került kutyaszorítóba – a MAFC irányítója nem volt kibékülve a játékvezetéssel és egy könyökössel vett revansot ellenfelén. Ezt a sípmesterek kiszúrták, és kiállították az irányítót. A közjáték ellenére sem zökkent ki a játékból a fővárosi gárda, de a szünetre már egy ponttal a Körmend állt jobban. A szünet után sem pörögtek jobban a csapatok, rengeteg volt a pontatlanság és a kínálkozó lehetőséggel sem tudtak élni a felek, ezért az 50. pontig majdnem fél órát kellett várniuk a nézőknek. Inkább a küzdelem volt nagy, mintsem a színvonal. A záró negyedre aztán egyre jobban fáradtak a hazaiak is, míg a vendégeknél Halász vette hátára a csapatot és két megnyugtató triplával biztosította be a piros-feketék győzelmét.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!