A fővárosi együttes futsalcsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta Széki Attilát, akit Curtis néven ismernek a legtöbben az országban.
A platinalemezes rapper gyerekkora óta nagy Újpest drukker, ha teheti kilátogat a klub valamennyire mérkőzésére. Korábban az NB II-ben szereplő B keretben, sőt a nagycsapatban is bemutatkozott öt bajnokin, valamint Magyar-kupa mérkőzésen amelyen gólt is szerzett.
Akkoriban a zenei pálya volt vonzóbb a számára, ám most úgy alakult, hogy visszatér a lila-fehérekhez Curtis, aki legutóbb a Kazincbarciaki Ördögök csapatánál szerepelt.
Egy rövid interjúban a népszerű előadó is megszólalt a transzferrel kapcsolatban:
„Nagyon boldog vagyok, hogy újra lila-fehérben szerepelhetek, azonnal jönni akartam, amikor Sós László elnök úr megkeresett. Remélem a szurkolók is sok örömüket lelik majd a csapatban és a játékunkban, hiszen az a cél, hogy az Újpest hírnevét öregbítsük. Valamint szeretném megköszönni az Ördögöknek, hogy náluk újra játszhattam, és nem gördítettek akadályt, hogy ez az átigazolás létre jöjjön. A barátok megmaradtak ott, nyáron a strandfociban Vadnán továbbra is számíthat rám Badalik Szabolcs barátom. Nagyon motiváltan várom a hamarosan kezdődő rájátszást és a csapatban való bemutatkozást”
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!