Rendkívül hosszú bajnokság végéhez közelít a Szombathely városi-városkörnyéki férfi kosárlabda bajnokság 2017/2018-as kiírása. Az elődöntő egyik ágán a Celldömölk és a Vasi Kosár Klub csapott össze. A két nyert mérkőzésig tartó párharc harmadik, egyben utolsó fordulóját Celldömölkön vívták a csapatok. Meglepetésként hatott, hogy az első 10 percben a vendégek kezdtek jobban. Annyira szívósan játszott a VKK, hogy a negyed közepén 5 pontos előnyük volt.

Ezt követően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak és előbb ledolgozták a hátrányukat, majd a vezetést is átvették. Míg a celliek védekezése egyre gyengébb lett, úgy talált magára támadásban a szombathelyi alakulat és tette izgalmassá a találkozót. Aztán a végére rendezte sorait a hazai alakulat és nemcsak az összecsapást nyerte meg, hanem sikerével bejutott a fináléba is.

A két győzelemig tartó párharc 3. mérkőzése.
1. mérkőzés: CVSE – VKK: 47-35
2. mérkőzés: VKK – CVSE: 42-39
3. mérkőzés CVSE – VKK 54-44

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!