A Szombathely Crushers – Budapest Eagles 2. bajnoki meccset ITT közvetítettük, most jöjjön az értékelés, amelyben az eltiltását letöltő Tatár István csapatkapitány nyújtott számunkra segítséget.

 

 

– Összességében azt lehet mondani, hogy olyan meccs lett, amire számítottunk. Az elején kicsit döcögősen indult, majd a védelem szerezte az első pontokat. Aztán elindult a támadó gépezet is. Az irányító meg az elkapók nem értették meg egymást az elején, nem igen működött közöttük a kémia, a futás viszont ment rendesen. Védelem hozta a megszokott formáját még többet is, nullán tudta tartani az ellenfelet. Az újoncaink is egyre többet játszottak. Bemutatkozott az újonc irányítónk is. Voltak hibák, amelyeket ki kell javítani mert legnagyobb riválisunk, az ugyancsak hibátlan teljesítménnyel álló Gladiátors ezeket büntetni fogja és ez kevés lesz. Örömfoci volt a vége. Most jön a megérdemelt pihenés és aztán az edzések – értékelte a látottakat Tatár István.

A Crushers legközelebb június 9-én lép pályára, az ellenfél a tabella 2. helyén álló, pályaválasztó Gladiators lesz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!