A Hali új stadionját már az első, 17 órás bejárásnál közel százan akarták belülről is megtekinteni. A péntek esti stadiontúrának köszönhetően olyan helyekre is bejuthattak a szurkolók, ahová eddig csak a játékosok vagy a biztonsági személyzet.
Kicsik és nagyok megismerkedhettek a sajtó munkahelyeivel, láthatták hol tart sajtótájékoztatót Michal Hipp, de a vendégöltözőbe, az edzők kis kuckójába, sőt a masszázs-szobába is bekukkanthattak.
Persze a legnagyobb sikert az aratta, amikor a kispadra leülhettek a kíváncsi szurkolók.
A gyerekeket pedig az országban egyedülálló, gyermekeknek készült játszószoba érdekelte.
A stadiontúrák közben a Hali játékosai dedikálással várták a zöld-fehér szimpatizánsokat, a vetélkedők pedig a játékos kedvű szurkolók kikapcsolódását szolgálta.
A Haladás SportBárban pedig összefuthattunk a Hali legendáival Halmosi Zoltánnal, Király Ferenccel, Halmosiné Séfer Rozáliával, Vörös Csabával és velük is válthattunk egy-két szót.
A gyerekek és a felnőttek is összemérhették tudásukat egymással, hiszen fejelő, célba rúgó és dekázóverseny is volt, emellett Teqball bajnokságba, valamint az E-sportok világába is bepillanthatott a sportszerető szombathelyi és környékbeli szurkoló.
Földes Zsófia és 12 éves, egyébként az illés Akadémia U13-as csapatában focizó kisfia, Olivér Szentgotthárdról érkeztek. A késő estébe nyúló program végén még ötletet is adott az anyuka.
– Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a futball éjszakáját, jók voltak a programok, a stadiontúra is nagyon tetszett, de legközelebb jó volna, ha pár percet együtt edzhetnének a gyerekek a nagy csapat játékosaival – mondta honlapunknak Földes Zsófia.
A tervek szerint a Futball Éjszakáját 2019-ben is megrendezik.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!