Baumgartner Luca, Halmosi Dézi, Nagy Lotti és Papp Virág március 29-31-ig vesznek részt a nemzetközi kétköteles programban – tudtuk meg Füle Magdolna vezetőedzőtől.
– Igazán mivel nyáron nem tudunk részt venni az Európa-bajnokságon és a WJR versenyen (nagyon sok pénz lenne), ezért kerestünk olyan lehetőséget a kis csapatnak, ami elérhető. Ez egy kétköteles Show verseny, színházban, színpadon zajlik. A 19 év alatti és feletti korcsoportban lebonyolítandó sporteseményen a mi csapatunk tagjai 11-12 évesek. Így aztán nincsenek, nem is lehetnek elvárások, mindössze annyi, hogy próbálják minél jobban megcsinálni a gyakorlatot – fogalmazott érdeklődésünkre a vezetőedző.
Mint megtudtuk, a lányok nagy izgalommal várják már az eseményt, biztosan nagy élmény lesz számukra. Ma este még edzenek egyet, holnap délelőtt megnézik Gentet, aztán délután selejtező, este pedig jön a show!
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!