A Vas Megyei II. osztályú bajnokságok is a hajrájukhoz érkeztek, az utolsó fordulókra igyekeznek a legjobb formájukat mutatni a csapatok, ám itt már minden pontnak dupla jelentősége van.

Jegyzőkönyvek, tabella

A múltheti veresége után ezúttal sem tudta győztesen elhagyni a pályát az éllovas Zanat együttese, ezúttal a söpteiek bizonyultak túl nagy falatnak, ám egy pontot sikerült otthon tartaniuk a rangadón. A két együttes pontosztozkodása kapóra jött a pecöli fiúknak, akik 4 pontra megközelítették az éllovast a hétvégi győzelmükkel, amelyet egy nagyon nehéz mérkőzésen szereztek meg Kemenesalján.

Jegyzőkönyvek, tabella

A sima győzelmek játéknapja volt ez a déli régióban, egyetlen kivételnek a Horvátnádalja Felsőcsatáriban aratott sikere mondható, hisz ott meg kellett szenvednie a vendégeknek a három pontért. Az éllovas Táplán esélyt sem adott a Bajánsenyének, így volt ezzel a nádasdi alakulat is a Gyöngyöshermán ellen. Az Őriszentpéter csapata már 139 kapott gólnál jár ebben a szezonban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!