Nincs könnyű helyzetben az Egis Körmend élvonalbeli kosárlabda együttes. A legutóbbi fordulóban hiába támadhatott a győzelemért az Alba Fehérvár vendégeként, nem sikerült begyűjteni a győzelmet. Ennek eredményeként a vasi együttes az ötödik helyen maradt, ugyanakkor egyre nagyobb a hátránya a Falco, a Kecskemét és Szolnok mögött.

Ráadásul utóbbival játssza következő bajnoki mérkőzését a körmendi alakulat, amely nem ígérkezik könnyűnek. Már csak azért sem, mert a Tisza-partiak egyetlen vereséget szenvedtek az idei kiírásban és az elmúlt néhány hét során zsinórban öt megnyert találkozót jegyeznek. Ezzel szemben a vasi piros-feketék számára nem úgy alakultak a meccsek, mint szerették volna.

Antonis Constantinides irányításával 4-4- győzelmet és vereséget jegyeznek, s bár van elmaradt mérkőzésük is, minden játékos legjobb tudására szükség lesz a szombat esti derbin. Hiányzója pedig biztosan lesz a körmendi együttesnek, hiszen Mócsán Bálint műtét utáni rehabilitációját tölti, így a rotációs lehetőség is csökken a hiányában.

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász
2021. november 13. – 18:00
Körmend, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!