A címvédő szombathelyiek kemény hét előtt állnak, hiszen a hét elején a Bajnokok Ligájában. majd hétvégén a magyar bajnokságban szerepelnek idegenben.

A Falco KC Szombathely a BCL csoportkörének 5. fordulójában, kedden az AEK Athén otthonában lép pályára. A ,D’ csoportban a 2. helyet foglalja el a Falco, a görögök a 4. helyen állnak, további részletek ITT.

Milos Konakov tanítványai már hétfőn reggel útra keltek, és az utazás után este, illetve mérkőzésnap délelőttjén már egy-egy edzés várt, illetve vár a csapatra. Az összecsapás előtt Kanokov mester a klub közösségi oldalán mondta el várakozásait.

– A hazaiak biztos nagyon küzdenek majd, hogy életben tartsák továbbjutási esélyeiket, ezért aztán mi is kemény, fizikális összecsapásra számítunk. Tudjuk, hogy nincsenek kellemes szituációban, hiszen Jelovac elvesztése a szakmán túl, emberileg is komolyan sújtotta a görög csapatot. Mi most nagy lehetőség előtt állunk, de komolyabb nyomás nélkül léphetünk pályára. Jó jel, hogy a teljes keret rendelkezésre áll – fogalmazott a Falco vezetőedzője.

A keddi Bajnokok Ligája mérkőzés helyi idő szerint 19.30-kor (magyar idő szerint 18.30-kor) kezdődik. A sárga-feketék a mérkőzés másnapján repülnek vissza Szombathelyre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!