A Vasvár gárdája gőzerővel készül az előttünk álló megyei I. osztályú szezonra. A gárda már több felkészülési mérkőzést is játszott, és több alkalommal is sikerült győztesen elhagyniuk a játékteret.
Első ízben osztrák ellenféllel mérkőztek meg, a szoros találkozó végül 1:1-es félidőt követően magyar sikert hozott.
A csapat második találkozójára a szintén Vas megyei Alsóújlak ellen került sor, ahol a gárda új igazolásai is bemutatkoztak.
A Teskánd II. elleni derbi sem okozott nehézséget a csapatnak, ám a Körmenddel aztán meggyűlt a bajuk.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!