A Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a 13. forduló küzdelmeit rendezték meg, ahol csupán egyetlen vendég siker született.
Két pályán is pontosztozkodással zárult a hétvégi csata: a Sárvár Csepregen, míg a Jánosháza Rábapatyon ikszelt.
Könnyedén győzött a listavezető Haladás-Zanat együttese a Táplán ellen, de a Répcelaknak sem kellett izgulnia a sereghajtó Bük elleni derbijén.
Jó iramú találkozót hozott a Celldömölk és a Vasvár összecsapása, ahol a hazaiaknak az is belefért, hogy két büntetőt is elhibázzanak.
A játéknap egyetlen vendégként aratott sikerért a Király SE aratta Söptén.
A vépiek is magabiztos sikert arattak a Körmend ellen, igaz a vendégek már a 8. perctől emberhátrányban voltak kénytelen végigküzdeni a mérkőzést.
Fontos mérkőzés várt a Szarvaskendre a hétvégén a Szentgotthárd ellen, az igazi 6 pontosnak ígérkező összecsapást pedig sikerült is megnyerniük, ezzel pedig elléptek a sereghajtóktól.
TABELLA
A tabella jól láthatóan több részre szakadt: a Bük és a Söpte kezd leszakadni a teljes mezőnytől, de a középmezőny nagyon szorosnak ígérkezik, míg a tabellán az első 5 helyen álló csapat ellépett a középmezőnytől.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!