A Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság csapatai már a téli pihenőjüket töltik, mi pedig a holtszezonban ilyenkor szokásos összefoglalóinkkal jelentkezünk. 

Az eltelt 15 fordulóban a Haladás VSE-Zanati SE gárdája teljesített a legjobban, akik egyedüli veretlen csapatként zárták az őszt, sőt döntetlent is csak egyet játszottak, még az első fordulóban Celldömölkön.

Az azt követő 14 meccses győzelmi sorozat pedig azt eredményezte számukra, hogy jelenleg 4 ponttal vezetik a tabellát a Király SE előtt, akik egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak és akik köztudottan szeretnének bajnoki címmel karöltve eggyel magasabb osztályba kerülni már egy jó ideje.

A zöld-fehérek messze a legtöbb gólt szerezték a mezőnyben (62), és a másik szombathelyi alakulattal egyetemben a legkevesebbet is kapták, mindössze 8-at, amelyből 3-at a már említett celldömölki találkozón.

A főként fiatalokból álló gárda a mezőny egy jó részéhez képest többet edz, ezek a különbségek pedig ki is jönnek a pályán, szinte valamennyi mérkőzésükön ők domináltak.

TABELLA

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!