A címvédő Horváth Laura megnyerte a CrossFit Games, a sportág nem hivatalos világbajnokságának európai elődöntőjét.

    A versenysorozat honlapja szerint a 27 éves magyar sportoló a megmérettetésen hat feladatsorból kettőn győzött, kétszer volt második, egyszer harmadik, egyszer pedig hetedik.
Horváth így sorozatban hetedszer lesz ott a CrossFit Gamesen, 2018-ban és 2021-ben a második, 2022-ben a harmadik volt, tavaly pedig első magyarként megnyerte, amivel elnyerte a “Föld legfittebb embere” címet a nők között. Az idei viadalt augusztus 8. és 11. között rendezik az egyesült államokbeli Fort Worth-ben.
A CrossFit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatok keverékéből áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!