A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mezőnye lassan kialakul, hisz a Manchester United, Porto, Ajax, Tottenham négyes mellé a tegnapi nap során csatlakozott a Juventus és a Manchester City gárdája is.
Nem túl jó előjelekkel várta a visszavágót a Juventus gárdája, hisz a sok hiányzó mellett (szám szerint 6) 2:0-ás hátrányt is le kellett dolgoznia az olasz gárdának. A torinóiak azonban a feladathoz méltóan kezdték a találkozót, már az első percekben a kapujukhoz szegezték az Atletico Madridot, sőt, Chiellini révén egy érvénytelen gólt is szereztek. Érett tehát a hazaiak szépítése, amely a 27. percben érkezett meg, a kisebb meglepetésre a kezdőcsapatban helyet kapó Bernardeschi beadását Ronaldo fejelte a madridiak kapujába. A portugál sztár eddig sem örvendett nagy imádatnak Madrid ezen részében, ám a második játékrészben tovább “rontotta” a megítélését a matracosok szemében, hisz a 48. percben Cancelo ívelését is Oblak hálójába fejelte, pontosabban a játékszer nem is érintette a hálót, a gólvonal technológia mondta meg, hogy itt bizony gól született.
Szűk 50 percnyi játék után tehát kiegyenlített a Juventus, így innentől nyílt volt a találkozó, a lélektani előny pedig egyértelműen a hazaiaknál volt. A 86. percben aztán érkezett megint Bernandeschi, aki egy félpályás szóló után kiharcolt egy jogos büntetőt, amelyhez természetesen a veterán támadó állt oda, és nem hibázott: Cristiano Ronaldo mesterhármasával teljesen megérdemelten jutottak be a negyeddöntőbe a zebrák, a mindenféle elképzelést nélkülöző futballt játszó Atletico-t kiejtetve.
A lefújást követően Ronaldo az ellenfél edzőjének is odaszúrt, az emlékezetes “Simeone-gólörömmel”.
A portugál a mérkőzés után a bajnokokhoz illő mentalitást emelte ki, majd elmondta, hogy ez nem az ő győzelme, hanem a csapaté, őt pedig azért hozták ide Torinóba, hogy ilyen- és ehhez hasonló helyzetekben segítse a zebrákat.
Juventus – Atletico Madrid összesítésben 3:2
A másik tegnapi mérkőzés előjelei már jóval egyértelműbbnek tűntek, hisz a Premier League éllovasa fogadta a német bajnokságban épphogy nem kieső helyen álló Schalke gárdáját, ráadásul az eredmény is bőven a Manchester Citynek kedvezett.
Guardiola legénysége pedig nem okozott csalódást, hetet számolt a Schalke együttesére, így igazán nincs is mit beszélni a mérkőzésről, ám, aki látta a meccset, egy dolog biztosan szöget ütött a fejében, mégpedig a VAR. A videóbíró ugyanis számtalan esetet vizsgált az említett találkozón, amely miatt sokszor kínosan sokáig állt a játék, és a gólszerzők sem tudtak sokszor teljes értékűen örülni a találataiknak, mert várni kellett – egyértelmű esetben is – a VAR döntésére.
Nem ez a meccs volt a legjobb reklám a videóbírós-rendszer számára, ám a manchesteriek játékát érdemes volt nézni, hisz szemrevaló összjátékokkal alakítottak ki akkor helyzeteket, amikor éppen kedvük tartotta. A 7:0-ás eredmény mindkét fél számára emlékezetes marad, hisz a hazaiaknak ekkora különbségű győzelme, a vendégeknek pedig ekkora különbségű veresége nem volt még a sorozatban.
Manchester City – Schalke összesítésben 10:2
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!