A magyar játékosok egy-egy arany- és ezüstérmet szereztek a vasárnap véget ért szombathelyi ifjúsági és serdülő nemzetközi asztalitenisz versenyen.
A világszövetség (ITTF) által támogatott, idén ötödször megrendezett viadalon – amelyre 45 országból több mint 340 játékos érkezett – mindkét hazai dobogós helyezés a fiatalabb korosztályban született.
Az András Csaba, Both Olivér egység szombaton megnyerte a fiúk csapatversenyét, majd vasárnap párosban is eljutott a döntőig, ahol azonban kikapott egy tajvani duótól. A serdülőknél a 2002. január elseje után születettek álltak asztalhoz.
Az ITTF egy éven át zajló bajnokságában öt kontinensen, 25 különböző helyszínen, három versenytípusban – Golden, Premium és Regular – mérik össze a tudásukat egymással az utánpótláskorú sportolók. A szombathelyi Premium Junior Circuit a sorozat utolsó előtti állomása volt, a döntő 2018. február 2-4. között lesz Luxemburgban.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!